2019.01.23   szerző: ps   hozzászólások: 0

Bizony már húsz éve, hogy berobbant a Trainspotting, a film, amelyik újra érdekessé tette a brit filmipart. A mára már klasszikusnak számító produkció meglehetősen sokat váratott a folytatásra, de végre ennek is elérkezett az ideje, hiszen jövőre érkezik T2: Trainspotting, s bár gyakorlatilag még semmit sem lehet tudni a készülő alkotásról, már nagyon várjuk a híreket.

10 érdekesség az idén húsz éves Trainspottingról


Bizony kevés ennyire megrázó és őszinte film szól a heroinról, éppen ez az őszinteség és frontális ábrázolás tette kultikussá. A kult-kedd e heti cikkében 10 érdekességet ollóztunk össze a Trainspottinggal kapcsolatban, amelyeket talán még a legnagyobb rajongók sem tudtak.

1. Begbie szerepét majdnem Christopher Eccleston kapta, de végül mégis Robert Carlyle-t láthattuk a szerepben.
2. Talán mindannyian emlékszün skócia legmocskosabb budijára, amin a barna máz természetesen nem más volt, mint csokoládé.
3. Az amerikai mozik számára újraszinkronizálták a film első húsz percét, mert az ottani közönség nem értette volna a vaskos skót akcentust.
4. A film alacsony költségvetése miatt a forgatás mindössze hat és fél hétig tartott. Számos jelenetet mindössze egyszer vettek fel.
5. Danny Boyle arra utasította a színészeket, hogy nézzék meg A svindler, a Mechanikus narancs és Az ördögűző című filmeket, hogy inspirációra leljenek a lázaadó fiatalság alakításával kapcsolatban.
6. Ez volt Kevin McKidd első játékfilmje. Őt Tommy szerepében láthattuk.
7. Kelly Macdonald 19 éves volt a forgatáskor, de a karakter, akit eljátszott mindössze 14 volt a forgatókönyv szerint.
8. Irvine Welsh, az író megmagyarázta a film címét. Szándéka szerint a transpotting arra utal, hogy amit mások nem értenek és nem élveznek, az számukra nem is jelent semmit.
9. Danny Boyle szerette volna felhasználni a Mission: Impossible zenéjét az egyik jelenethez, de ez sajnos megtriplázta volna a film költségvetését.
10. Ewan McGregor két függőségét is feladta a film miatt. Az egyik az alkohol volt, a másik pedig a naplóvezetés.