Hihetetlen, de már több, mint 25 éve robbant be a mozikba Michael Mann hatalmas, és nem mellesleg közel három órás filmje, a Szemtől szemben. Robert De Niro és Al Pacino hatalmasat alakítottak, de feltűnt a stábban az akkor mindössze 14 éves Natalie Portman is. A produkció arról híres, hogy rendkívül realisztikus, mind a történet, mind a dramaturgia tekintetében, de a realisztikus hatást volt hivatott alátámasztani az is, hogy teljesen elkerülték a stúdióban történő forgatást. Helyette Los Angelesben és a város környékén forgattak, összesen 65 helyszínen.

Lássuk is a megígért érdekességeket!

1. Amy Brenneman nem akarta elvállalni a szerepet, mert túl sok az erőszak és a fegyver a filmben. Michael Mann mindenképp őt akarta a szerepre, ezért provokálva megkérdezte: „Mi a baj a forgatókönyvemmel?” Így végül sikerült meggyőznie Brennemannt.

2. Michael Mann egyébként több mint egy évtizeden át dolgozott a forgatókönyvön, de sokáig nem volt elégedett a film befejezésével. Akkor lett csak elégedett, mikor végre sikerült feloldani a Hanna és McCauley közötti feszültséget.

3. A Michael Mannt sokban inspirálta a L.A. Takedown, de csak Xander Berkeley szerepelt mindkét filmben.

4. Amikor a forgatókönyv kész volt, Michael Mann leült reggelizni Art Linsonnal, a producerrel, hogy beszéljenek az új film lehetőségéről. Linson már ekkor imádta a forgatókönyvet. Ekkor beszélték meg azt is, hogy Robert De Niro és Art Linson kell a filmbe.

5. Michael Mann nem tartotta a filmet maffiafilmnek, sokkal fontosabbnak tartotta azt, hogy hogyan teljesednek ki a karakterek: azt, hogy ezeknek a karaktereknek van magánélete is, és egyáltalán nem idealizáltak.

6. Az a ház, amelyben Danny Trejo karakterét megölik, még ma is áll, és a szőnyeg alatt még mindig ott van a vérfolt, amivel az új tulajdonos büszkélkedni szokott.

7. A film végkifejletének helyszínén sokat gondolkodott Michael Mann. Végül arra jutott, hogy egy elhagyatott reptér melletti szabad, puszta terület lesz a legjobb. Véleménye szerint ez szürreális hangulatot kölcsönöz a filmnek.

8. Ez volt Al Pacino és Jon Voight első közös filmje. Noha a két színész már a Szemtől szemben idején is nagy sztárnak számított, soha korábban nem dolgoztak egy filmben. Izgatottan várták már a forgatást, ahol csalódva tapasztalták azt, hogy nincs is közös jelenetük.

9. Robert De Niro segített Tom Sizemore-nak leszokni a heroinról. A két színész összebarátkozott a forgatás során, így később is összejártak. Az egyik őrült éjszaka Sizemore balhéba keveredett, miközben alkohol és drogok hatása alatt állt. De Niro betette Sizemore-t a kocsijába, elhajtott vele a reptérre, ahol a magángépére tette, és egy elvonóba küldte őt. Sizemore nem akart menni, de De Nirónak nem volt képes nemet mondani. Főleg, hogy De Niro ilyesmiket mondott neki: „olyan vagy nekem, mintha a fiam lennél. Nem hagyom, hogy megöld magad!”

10. A film legikonikusabb jelenete a mintegy 10 percig tartó lövöldözés, amit hat héten keresztül forgattak minden szombaton és vasárnap. A stáb hivatásos brit katonákkal és amerikai seriffekkel gyakorolt, egyáltalán nem használtak statisztákat. A fegyverekkel Val Kilmer bizonyult a legprofibbnak.

dráma | krimi | thriller

Rendőr és rabló mesteri játszmája. Vincent Hanna, a Los Angeles-i detektív fegyveres rablók után nyomoz. A nyomok Neil McCauley bandájához vezetnek, aki éppen a következő... több»