A Coen fivérek zsűriznek Cannes-banA kép forrása: Photo © StudioCanal

A Fargo A nagy Lebowski és Nem vénnek való vidék a cannes-i fesztiválok többszörösen díjazott író-rendező párosa ezúttal nem a mezőnyből, hanem a zsűriasztal mögül szemlézheti a rangos európai fesztivál versenyprodukcióit.

Joel és Ethan Coennek számos kellemes élménye köthető Cannes-hoz, a zsűrizéssel azonban most karrierjük újabb mérföldkövéhez érkeztek. A fivérek egy közösen kiadott nyilatkozatban mondtak köszönetet a lehetőségért:

"Nagyon várjuk, hogy idén visszatérjünk Cannes-ba. Mindig örülünk a lehetőségnek, ha megnézhetjük a világ összes tájáról érkező filmeket. A Cannes-i Filmfesztivál már pályafutásunk elejétől igazán fontos számunkra. A zsűri elnökének lenni pedig egészen különleges megtiszteltetés, hiszen korábban még semminek nem voltunk az elnökei."

A fesztivál történetében először fordul elő, hogy nem egy személy látja el a zsűrielnöki teendőket.

A rendezőpáros jelenleg a Ave, Cézár! című sötét humorúnak ígérkező vígjátékát forgatja. A film igazi sztárparádéval kecsegetet, a főbb szerepekben olyan színészeket láthatunk majd, mint George Clooney, Josh Brolin, Channing Tatum, Tilda Swinton, Ralph Fiennes, Scarlett Johansson és Jonah Hill.

A 68. Cannes-i Filmfesztivál május 13 és 24 között kerül megrendezésre.