A kölyök – Charlie Chaplin gyerekkorát is beleszőtte a film történetébe

1921-ben került a mozikba Charles Chaplin első egészestés filmje, A kölyökJackie Coogannel a főszerepben. Bár Chaplint számos legenda övezi, révén, hogy még születési helye sem tisztázott, egyben biztosak lehetünk, A kölyök nem csupán a színész, rendező egyik legkiemelkedőbb alkotása, hanem minden valószínűséggel a hozzá legközelebb álló is.

Chaplin egyedi humora mellett ugyanis filmjeiben minden alkalommal megfogalmaz egyfajta társadalomkritikát. Életművében azonban ritkábban fordul elő, hogy önéletrajzi ihletésű elemeket is belevigyen egy-egy filmbe. Chaplin és Coogan találkozása talán az egyik ilyen legkézenfekvőbb példa erre. Coogan alig volt 6 éves a film forgatása alatt, ennek ellenére mégsem volt ismeretlen számára a szórakoztatóipar, hiszen édesanyja és mostohaapja szintén vaudevill táncosként dolgoztak. Így történt, hogy a család egyik Los Angeles-i fellépése során figyelt fel Chaplin az akkor mindössze 4 éves kisfiúra.

Abban a jelenetben, amikor a kisfiút el akarják venni a Csavargótól, hogy árvaházba adják, Coogannek a szerepe szerint el kellett volna sírnia magát, az alakítás azonban sehogy sem akart összejönni. A forgatási szünetben azonban mostohaapja megfenyegette, ha nem sír, akkor csakugyan beadja őt egy intézménybe.

Chaplin gyerekkora nem sokban különbözött a Cooganétől, szüleit korán elveszítette, így már gyerekkorától kezdve a szórakoztatóiparban próbálta megállni a helyét, hogy fenn tudja tartani magát valahogy. Alighanem ez a közös pont volt az, ami miatt a két színész nagyon szoros kapcsolatot ápolt egymással a forgatások alatt. A fáma szerint Chaplin a munkálatok szüneteiben több alkalommal is elvitte Coogant a vidámparkba, póni lovaglásra és hasonló szórakozóhelyekre, mintha az idősebb színész saját boldogtalan gyerekkorán próbálna változtatni kicsit. A történetet azonban árnyalja, hogy Coogan és Chaplin a forgatások után többet nem találkoztak, illetve 1972-ben látták egymást egyetlen alkalommal, utoljára.