A Mátrix 4 szembe megy a forgalommal

A koronavírus olyan szinten felrúgta az emberiség szürke hétköznapjait, hogy talán már soha többé nem lesz olyan az élet, mint volt 2020 előtt. A filmipar is eléggé megsínyli a járványt több fronton is, hiszen nem csak a mozik zártak be világszerte, okozva ezzel sok-sok millió dolláros veszteségeket, de a forgatások zöme is hosszú hónapokra megszakadtak. Ilyen körülmények között a moziba járók már teljesen le is mondtak erről az évről, és ma már senki sem lepődik meg, ha egy-egy új filmet akár egy egész évvel elhalasztanak a stúdiók.

Jelenleg a Warner is szó szerint zsonglőrködik a dátumokkal és a filmpremierekkel. Szinte minden hétre jut egy hír arról, hogy valamelyik projektjük új premierdátumot kapott. Lássuk, jelen állás szerint mi hová kerül a következő években. Mert most már évekről beszélhetünk.

A zömében nálunk forgatott Dűne az eredeti tervek szerint idén decemberben került volna a mozikba, ám a stúdió közel egy évvel elhalasztotta a premiert: 2021. október 1-re. Ezt a dátumot azonban eddig a Batman birtokolta, így a sötét lovagnak is költöznie kell: 2022. március 4-re tette át a bemutatkozóját. Lehet bármilyen szuper titkosügynök, sajnos James Bond sem tudott mit kezdeni a kialakult helyzettel. A 007 Nincs idő meghalni idei premierjét 2021. április 2-re halasztották.

A fentiekből jól látszik, hogy a legtöbb mozi többnyire késik az eredeti tervekhez képest, több esetben akár közel egy évet is. De van egy film, amely ugyan még el sem készült, de a jelek szerint szembe megy a forgalommal. Ez a film a Mátrix: Feltámadások.

Az igazsághoz tartozik, hogy a vírus előtti menetrend szerint 2021 tavaszán debütált volna, ehhez képest valóban jóval többet kell várnunk Neo és Trinity új kalandjára. Viszont a legfrissebb hírek már arról számolnak be, hogy a legutóbb kiírt 2022. április 1-i premiert jóval előrébb hozták. Eszerint a Mátrix: Feltámadások bő egy év múlva, 2021. december 22-én debütálhat a mozikban. Vagyis Neót jövőre a Jézuska hozza.