Új filmmel jelentkezik A Gyűrűk ura rendezője Peter Jackson, ezúttal azonban nem a fantasy, hanem a háború világába kalauzolja el a nézőket, meglehetősen rendhagyó módon. Már a mozikban az Akik már nem öregszenek meg.

Az első világháború lezárásának századik évfordulója alkalmából Peter Jackson, A Gyűrűk Ura trilógia Oscar-díjas rendezője bemutatja lélegzetelállító dokumentumfilmjét, amelyben a Nagy Háborút oly módon vitte a nagyvászonra, mint korábban senki más. Jackson és stábja a száz évnél is régebbi archív felvételeket a legmodernebb technológiai megoldásokkal restaurálta, és utólagosan színessé varázsolta. Ezáltal szinte életre kelti a vásznon azokat az emberek, akik a legszemléletesebben tudják elmesélni a történteket: maguk a katonák, akik testközelből tapasztalták meg a háború tragédiáját.

Az első világháború iránti személyes érdeklődése által vezérelve Peter Jackson exkluzív hozzáférést kapott a BBC és a Brit Birodalmi Hadtörténeti Múzeum archívumaihoz, ahol több mint 600 órányi felvételből válogatta össze a film anyagát. A csapatok mozgása során, ill. a harctéren rögzített filmfelvételek mellett hangszalagra rögzített korabeli beszámolókat is felhasználó dokumentumfilm eddig sosem látott közelségből mutatja be a frontvonalban zajló csaták kegyetlen valóságát. A filmből amellett, hogy láthatjuk, hogyan ettek, ittak, aludtak, miként formáltak barátságokat és mivel töltötték a lövészárkokban azokat a perceket, amikor nem zajlott csata, megismerhetjük a katonák viszonyulását is magához a konfliktushoz. Jackson és csapata speciális képalkotási és retusálási technológiákat felhasználva elérte, hogy a száz éve készített felvételek közel olyan minőségben jelennek meg a mozivásznon, mintha csak tegnap vették volna fel őket.

A fekete-fehér felvételek színessé alakítása korábban sosem látott részleteket tár fel a nézők számára a háború mindennapjairól. A régmúlt eseményeit új megvilágításba helyező dokumentumfilm világpremierje a rangos BFI London Film Festival keretében zajlott, ahol a rendező elmondta, a film készítése során arra törekedett, hogy „hangot adva” ezeknek az embereknek feltárja a veteránok egykori félelmeit és reményeit, és bemutassa, miként változtatta meg egy teljes generáció sorsát a világtörténelem első globális konflikusa.

Íme tehát 10 izgalmas tény a premierfilmről, amit valószínűleg nem tudtál:

  • Peter Jackson nem fogadott el pénzt a film megrendezéséért.
  • A film javarészt olyan felvételekből áll, melyeket soha korábban nem láthatott még a nagyközönség, és melyeket eddig a londoni Háborús Múzeum széfjeiben őriztek.
  • Peter Jackson egy interjúban elmondta, hogy ez a legszemélyesebb filmje. Nem pusztán azért, mert mindig is érdekelte őt az 1. világháború, hanem nagyapja miatt is, aki a születése előtt halt bele háborús sebesüléseibe.
  • Peter Jackson döntése volt, hogy a dokumentumfilmektől szokatlan módon ne legyen narráció a filmben. A rendező célja az volt, hogy a közönség maguknak a katonáknak a hangját hallja, akik első kézből élték át a háborút.
  • Az alkotók 200 veteránnal készült 600 órányi interjúból és további 100 órányi eredeti felvételekből állították össze a filmet.
  • Az Akik már nem öregszenek meg Peter Jackson első rendezése a dokumentumfilmek műfajában.
  • Az akik már nem öregszenek meg nem tudta teljesíteni az Oscar-versenybe való nevezés egyik feltételét (nem került az amerikai mozikba időben), ezért nem szállhatott versenybe a legjobb dokumentumfilmnek járó díjért. Mivel azonban 2018-as filmről van szó, hiába az elsöprően pozitív kritikai fogadtatás, az alkotóknak nem áll módjukban nevezni a filmet a 2020-as Oscar-gálára sem.
  • A film világpremierje 2018. október 16-án volt a BFI Londoni Filmfesztiválon. A vetítésen Cambridge bárója, Vilmos herceg is tiszteletét tette.
  • Az Akik már nem öregszenek 18 millió dolláros bevételre tett szert Észak-Amerikában, míg összbevételei meghaladják a 20 milliót. Ez az összeg egy dokumentumfilm esetében kimagaslónak számít.
  • Az Akik már nem öregszenek meg kimagasló kritikai fogadtatásban részesült. A film jelenleg is (2019.11.05.) 138 szemlézett cikket követően 100 százalékon áll a RottenTomatoes kritikaaggregátor portálon.

Hazai premierdátum: 2019.12.05.

A film előzetesét idelent tudjátok megnézni: