Aligha találunk az Amazon Prime műsorkínálatában jobban várt tartalmat Az Idő Kereke című sorozatnál, amelynek frissen meg is érkezett az előzetese.

Robert Jordan 15 kötetből álló regényfolyama elevenedik meg a szériában, amely egyaránt hozza A Gyűrűk Ura és a Trónok harca hangulatát. Uta Briesewitz rendezése bámulatos látványvilágot ígér, emellett pedig parádés szereposztást és persze lebilincselő sztorit.

A történet középpontjában Moiraine áll, aki a Aes Sedai nevű varázslónőkből álló szervezetet vezeti. Céljuk világuk védelme a sötét erővel szemben, amely épp összegyűjteni készül erejét. Moiraine egy öt főből álló csapattal az élen útnak indul, hogy beteljesítse sorsát, ez a kaland azonban cseppet sem veszélytelen.

Moiraine szerepében nem más, mint Rosamund Pike lesz látható, mellette pedig Sophie Okonedo, Álvaro Morte, Daniel Henney, Michael McElhatton, Madeleine Madden és Kate Fleetwood tűnnek fel a főbb szerepekben.

Az Amazon Prime-on november 19-én debütál a széria, addig viszont érdemes ráhangolódni az előzetessel!