Mindig minden filmbe bele lehet kötni, mindegyikben lehet találni kisebb-nagyobb bakikat. A belógó mikrofon, a háttérben sétáló statiszta, a színészen felejtett karóra vagy hasonlók teljesen hétköznapinak számítanak a bakivadászok számára. Aztán ott vannak a történetek logikai bukfencei, amelyek felfedezéséhez már nem elég egyszerűen árgus szemekkel figyelni a filmet, hanem a sztorit is érteni kell.

A Ponyvaregényben (kulisszák mögötti fotók a cikkünk galériájában) is számtalan hasonló figyelmetlenséget lehet felfedezni, amelyek a ’94-es premier óta témát adnak a rajongóknak. Nemrégiben az egyik külföldi fórumon indult útnak egy hosszúra nyúlt beszélgetés, ahol a témát éppen az ilyen filmes bakik adták. És ott került szóba a Ponyvaregény egyik ikonikus jelenete is.

A filmben Vincent Vega és Jules Winnfield, a két bérgyilkos egy autóban utaznak és a néhány perccel korábbi vélt isteni csodáról vitatkoznak (miszerint az Úr leszállt az égből és megállította azokat a bizonyos golyókat…). Mivel nem jutnak dűlőre, Vincent pisztollyal a kezében hátra fordul a kocsi hátsó ülésén utazó Marvinhoz, hogy kikérje a véleményét. Ám ekkor véletlenül elsül a kezében tartott pisztoly és Vincent „pofán lövi” Marvint.

És ez az a jelenet, ami a rajongók egy része szerint eléggé sántít, egészen pontosan az, ami ezután következik. Miután Vincent a zárt kocsiban közvetlen közelről elsüti a fegyvert, ő és Jules arról kezdenek el vitatkozni, hogy akkor most hogyan tovább. Márpedig a rajongók szerint ha valaki a fejétől alig 20-30 cm-re elsüt egy pisztolyt, ráadásul zárt térben, akkor annak ha nem is maradandó, de rövid távon igen erős halláskárosodása keletkezik. És így szó sem lehet arról, hogy csak úgy tovább beszélgessenek. Az meg már csak hab a tortán, hogy Jules még telefonálni is elkezd.

Mások viszont arra hivatkoznak, hogy a való életben is vannak autós üldözések, és azok során akár lövöldözések is, amelyek nem járnak halláskárosodással. Szóval nem biztos, hogy ez a baki tényleg baki.

Mindenesetre mindez cseppet sem von le a Ponyvaregény élvezeti értékéből. Mi pedig inkább csak elméleti oldalról vitatkozzunk arról, hogy kinek lehet igaza. Senki se járjon utána, hogy mivel jár, ha egy zárt autóban elsüt egy fegyvert…

dráma | krimi

SkyShowtime (2023.02.14.)

Vincent és Jules, a két tökös behajtó és bérgyilkos feladata, hogy főnöküknek visszaszerezzenek egy fontos aktatáskát. Jules azonban, miután csodával határos módon túlél... több»