Augusztus 4-én mutatkozik be a SkyShowtime-on a nagy sikerű, többszörösen díjra jelölt Nosferatu, olvasható a streamingszolgáltató közleményében. A gótikus horrorfilm különleges atmoszférájával és lenyűgöző látványvilágával már a mozikban is jelentős sikert aratott, öt BAFTA-díjra és négy Oscar-díjra jelölték.

A Nosferatu alkotója Robert Eggers, aki íróként és rendezőként is jegyzi a filmet, aki számára nem ismeretlen a borzongás világa, hiszen korábban olyan alkotásokkal vívott ki elismerést, mint A boszorkány vagy A világítótorony, így neve már önmagában garancia az egyedi hangulatú filmre.

A horror főszerepeiben olyan kiváló színészek láthatók, mint Bill SkarsgårdLily-Rose Depp és Nicholas Hoult. A film cselekménye az eredeti Nosferatu klasszikus örökségét idézi, most azonban egy új, friss perspektívából mutatva be a legendás történetet.

A Nosferatu, mely itthon 141 millió forintot kaszált, tehát augusztus 4-étől lesz elérhető, így érdemes már most beírni a naptárba a dátumot, ha pedig már láttad, írd meg a véleményedet róla a mafabon ITT, ezzel is segítve a közösség azon tagjait, akik még nem döntötték el, megnézzék-e.

További friss hírekért és ajánlókért csak görgess lejjebb.

65 Nosferatu  (2024)

dráma | fantasy | horror | misztikus

SkyShowtime (2025.08.04.)

Robert Eggers új Nosferatu-adaptációja a megszállottság tiszta története. A történet középpontjában egy elszánt fiatal nő és a szörnyű vámpír áll, aki felemészti... több»