A gyilkos járat: Befutott Brad Pitt stílusosan erőszakos akciófilmjének előzetese

FRISSÍTVE: Egyre közeleg A gyilkos járat premierje, nemrég láthattuk az új angol nyelvű előzetest, most pedig itt az újabb, ezúttal magyar szinkronos változat egy halom akcióval.

A gyilkos járat első trailere már adott egy kis ízelítőt abból, hogy mennyire eszelős akciófilmre számíthatunk, a mostani azonban még eggyel növeli a tétet. A friss előzetes láttán rögtön elő is kapjuk a határidőnaplót, ugyanis piszkosul jól fest a film, melyben akcióból és humorból láthatóan nem lesz hiány. Ráadásul ebben most már Sandra Bullock is felbukkan.

Mutatjuk a hivatalos szinopszist:

A történet öt bérgyilkosról szól, akik ugyanazon a japán vonaton utaznak, és úgy fest, hogy mindannyian ugyanazzal a céllal kerültek oda. De vajon ki fordította őket egymás ellen? A kirakós részleteinek kibogozásáig eszelős akció vár a nézőkre.

A filmet Zak Olkewicz forgatókönyve nyomán David Leitch (Deadpool 2, John Wick) rendezi, a sikervárományos produkció főbb szerepeiben olyan színészeket láthatunk majd, mint Brad Pitt, Sandra Bullock, Logan Lerman, Michael Shannon, Aaron Taylor-Johnson, Joey King és Zazie Beetz.

Hazai premierdátum: 2022.08.04

A film előzetesét idelent tudjátok megnézni:

akció | szatíra | thriller

Öt profi bérgyilkos néz szembe egymással egy száguldó vonaton, a kirakós részletei pedig lassan összeállnak, hiszen úgy tűnik, hogy mindannyian ugyanabban a küldetésben vesznek... több»