A Die Hardból egy öt filmből álló franchise született, amely világszerte több mint 993,2 millió dolláros bevételt hozott. De vajon továbbra is tervezik John McClane kalandjainak hatodik részét, és ha igen, milyen irányba mozdulat el a Bruce Willis nevével fémjelzett Drágán add az életed!-széria? 

A 2013-as Die Hard - Drágább, mint az életed keserű nyomot hagyott a rajongók szívében, ennek ellenére 304 millió dollárt keresett a 92 milliós becsült költségvetése mellé. A stúdió ezért úgy döntött, hogy hozzálát a hatodik részhez, 2015-ben Lorenzo di Bonaventura producer pedig bejelentette, hogy a Die Hard 4.0 - Legdrágább az életed után Len Wiseman visszatér a rendezői székbe. 

Ekkor még úgy volt, hogy a hatodik rész egyszerre lesz folytatás és előzményfilm, mely részben a 70-es évek végi New Yorkban játszódott volna, természetesen a fiatal John McClane-nel a középpontban. Maga Len Wiseman árulta el Twitter-fiókján, hogy mi lesz az új epizód címe: Die Hard Year One.

2015 októberében Bruce Willis az Entertainment Tonightnak nyilatkozva elmondta, hogy nagyon tetszett neki a hatodik felvonás történetének ötlete: "Nagyon jó ötlet, erős koncepció, nagyon örülök neki. Egy előzményfilm elkészítése nagyon király. A cselekmény visszanyúlik a kezdetekhez, de a múlt és a jelen között ide-oda fogunk utazni.”

Aztán 2018 szeptemberéig síri csend honolt a produkció körül, majd Lorenzo Di Bonaventura az Empire magazinnak adott interjújában beszélt a projektről, mely akkor már McClane munkacímen futott. 2019 márciusában aztán minden a feje tetejére állít, a Foxot felvásárolta a Disney, melyet követően úgy tűnt, a stúdió végleg eltemette a projektet. 

Persze azóta is folyamatosan pletykálnak a saga teljes újraindításáról. 2021 augusztusában Lorenzo di Bonaventura megerősítette a Polygonnak, hogy a Die Hard 6 valóban a fiókban végezte, de a producer nem zárt ki egy másik projektet, de hozzátette, hogy nem tudja, mik a Disney tervei.

Mindenesetre, ha készülne is új film, abban valószínűleg nem jutna már szerep Bruce Willisnek, aki éppen karrierje mélypontját éli. A színész 2021-ben rekordot döntött 8 kifogásolható minőségű filmjével, mellyel kiérdemelte, hogy saját kategóriát kapjon az Arany Málnán.

Willi új filmje, a Fortress: Célkeresztben épp a közelmúltban kapott hivatalos előzetest, melyet idelent meg is mutatunk, a fenti galériában pedig összeszedtük a legutóbbi filmjeit, ha valamelyikről lemaradtál volna.

akció | thriller

A történet egy szigorúan titkos üdülőhely körül forog, melyben nyugdíjas amerikai hírszerző tiszteket szállásolnak el. több»