Dobj el mindent! Jön egy új 'Gyűrűk Ura'-film, Andy Serkis a rendezői székben

2026-ban tervezi bemutatni a Warner Bros. az új Gyűrűk Ura-filmet The Lord of the Rings: The Hunt for Gollum címmel, amelynek középpontjában Gollam áll majd, írja a Variety.

A korábban Gollamot alakíto Andy Serkis visszatér a produkcióban, ezúttal ő foglalhatja majd el a rendezői széket, mindemellett pedig Peter Jackson is részt vesz a munkálatokban producerként. A Warner Bros. először 2023 februárjában jelentette be, hogy az akkor frissen beiktatott stúdióvezetők, Mike De Luca és Pam Abdy összehoztak egy megállapodást, hogy több filmet is készítenek a közkedvelt J.R.R. Tolkien-könyvek alapján.

A projekteket a WB kiadó New Line Cinema nevű cégén keresztül fogják fejleszteni. A Freemode, az Embracer Group egyik részlege kötötte meg az adaptációs jogokra vonatkozó szerződést a Middle-earth Enterprises nevű vállalkozás keretében többek között a Gyűrűk Ura és a Hobbit című könyvekre.

“Több mint két évtizeden keresztül a mozilátogatók a Gyűrűk Ura filmtrilógiát a tagadhatatlan odaadás miatt fogadták el, amelyet Peter, Fran és Philippa tanúsítottak Tolkien műveinek örökségének megőrzése iránt, és azért, hogy a közönség megismerhesse az általa teremtett hihetetlen világot úgy, hogy az tiszteletben tartja az irodalmi vízióját” - nyilatkozta Mike De Luca és Pam Abdy, a Warner vezetői.

“Eljött az idő, hogy ismét az ismeretlenbe merészkedjünk kedves barátaimmal, Középfölde rendkívüli és páratlan őrzőivel, Peterrel, Frannal és Philippával. Mike-kal és Pammel, valamint a Warner Bros csapatával együtt, a WETA-val és az új-zélandi filmes családunkkal (...)” - mondta maga Serkis a produkcióval kapcsolatban.

akció | dráma | fantasy | kaland | road movie

Zsákos Bilbó, az öreg hobbit, Frodónak adja rég őrzött gyűrűjét. Az ékszerről azonban kiderül, hogy az az Egy Gyűrű, mely valaha a sötét nagyúré, Szauroné volt, aki... több»