ELŐZETES: Loki és a Star Wars közönségkedvenc hőse is visszatér 2023-ban (videó)

Loki visszatér 2023-ban, a Disney+ ugyanis egy rövid beharangozó videót tett közzé arról, milyen megjelenésekkel is készül a következő évre.

Tom Hiddleston mellett a folytatásban Owen Wilson is visszatér Mobius szerepében, és bár a Loki második évadának cselekménye egyelőre ismeretlen, néhány izgalmas képkockát így is kaptunk a sorozatból. Ehhez kapcsolódóan Wilson egy korábbi interjúban megjegyezte, hogy a folytatás természetesen sok olyan kérdésre választ ad majd, amelyek az első évad lezárása kapcsán merültek fel.

A Disney viszont nem áll meg ezen a ponton, hiszen egyúttal bejelentette A mandalóri harmadik évadát is, illetve érkezik majd az Ahsoka, a Titkos invázió, illetve a Pán Péter és Wendy és a Win or Lose animáció a Pixar műhelyéből.

Egyszóval lesz mit nézni a következő évben is, a teljes videót pedig lentebb tekinthetitek meg.