Alig néhány hete számoltunk be arról, hogy Tom Cruise a NASA-val és a SpaceX projekttel közösen készíti el az első olyan filmet, amely az űrben játszódik majd.

A produkcióról egyelőre keveset tudni, annyi bizonyos, hogy a cselekmény Nemzetközi Űrállomáson játszódik, most pedig úgy tűnik, hogy a rendezői posztot is sikerült betölteni. A projekt élére ugyanis Doug Liman került, aki a film produceri és forgatókönyvírói teendőit is ellátja majd.

Liman és Cruise korábban a Barry Seal: A beszállító és A holnap határán című filmeken dolgoztak együtt, bár egyik produkció sem ért el kifejezetten átütő sikert. Egyelőre kérdéses, mikor is kezdődhetnek meg a tényleges munkálatok, hiszen Cruise-t idén még feltehetően teljesen leköti majd a Top Gun 2: Maverick promója, Liman pedig a Chaos Walking utómunkálatain dolgozik.