A mai napon született a legendás zeneszerző, Ennio Morricone, aki számos alkotást hagyott maga után, legismertebb szerzeményei azonban főként Sergio Leone filmjeiben hallhatók.

A mester 2020. július hatodikán hagyott itt minket, lentebb pedig összegyűjtöttünk vele kapcsolatban öt olyan érdekességet, amelyeket egész biztosan nem tudtál róla.

1. ÉLETE A ZENE

A mester első kompozícióit már 6 éves korában írta. Édesapja tanította a zenére, a későbbi években pedig hangszeren is megtanult játszani. Mindössze 12 éves korában Morricone beiratkozott egy négyéves tanulmányra a római Szent Cecília Nemzeti Akadémiára. Ennio Morricone tehát életének 91 évéből 85-öt zenével töltött.

2. NEMCSAK FILMZENE

Morricone szakmai karrierje 1950-ben indult, a kezdetekben pedig a kor sztárjainak, köztük Nora Orlandinak, Minának, Françoise Hardynak, Mireille Mathieu-nak és Paul Ankának írt dalokat, a későbbiekben pedig dolgozott a Pet Shop Boys-szal, k.d. langgal, Andrea Bocellivel és Stinggel. 

3. A NAGY ÁTTÖRÉS

Morricone a korai években már elismert zeneszerzőkkel dolgozott együtt, a legnagyobb áttörést számára az Egy maréknyi dollárért zenéje hozta meg számára, a teljes pályafutása alatt pedig közel 28 film zenéjét írta meg.

4. NÉLKÜLE NINCS SIKER

Sergio Leone Akira Kurosawa A testőr című filmjére hivatkozva kereste fel Morriconet, amikor felkérte Egy maréknyi dollárért munkálataihoz, amelynek nyitánya, amely elnyerte az Olasz Filmújságírók Nemzeti Szindikátusa által a legjobb filmzenének járó Ezüstszalag-díjat.

5. LEONE ÉS MORRICONE KÖZÖS MUNKÁJA

Leone filmjeinek zenéje egyszerre az egyik legjellegzetesebb és egyben az egyik legmeghatározóbb vonása. Morricone pályafutása későbbi szakaszában elmondta, hogy gyakran a forgatás megkezdése előtt komponálta Leone filmjeihez a zene egy részét, majd a jeleneteket úgy állították színpadra és forgatták le, hogy azok a zeneszerző zenéjének időzítéséhez és ritmusához igazodjanak.