Bár még közel sincs vége az évnek, bőven érkeznek még izgalmasnak és nagy várományosnak számító filmes megjelenések, azonban már most ismert, hogy idén, mely produkcióra kerestek rá a legtöbben az internetezők közül.

Kétségtelen, hogy 2019 a szuperhősökről és az élőszereplős rebootokról szólt, mint ahogy az is kétségtelen, hogy az idei év a Diseney-é, így talán semmi meglepő nincs abban, hogy a Bosszúállók: Végjáték szerepel a lista első helyén.

Nehéz is volt elmenni minden szó nélkül mellette, hiszen a film nem csupán egy 10 éve tartó korszakot zárt le az MCU történetében, hanem számos easter egget és megmagyarázásra váró kérdést is felvetett, amelyekről még hónapokkal a premier után is lehet beszélni.

Egy másik hatalmas „sláger” a listán a Joker, amelynek bevételei már bőven átlépték az 1 milliárd dollárt, amely egy korhatáros filmnél igencsak kiemelkedő teljesítménynek számít. Bár a produkció a kritikusoktól kapott hideget és meleget egyaránt, lényegében ritkán történik meg az, hogy egy képregény inspirálta film ennyire a szakma és rajongók közös kedvencévé válik.

Mindenképpen meg kell említenünk a Marvel Kapitányt, amely már jóval a megjelenése előtt bezsebelt egy csomó negatív értékelést több kritikaaggregátor portálon csupán azért, mert a főszerepben egy nő volt látható. Brie Larson teljesítménye így is remeknek mondható, a film pedig utat tört magának a közönség felé.

Nem is szeretnénk tovább húzni az időt, mutatjuk a listát, ti pedig mindenképp írjátok meg kommentben, hogy számotokra mi volt az abszolút kedvenc idén.

1. Bosszúállók: Végjáték

2. Marvel Kapitány

3. Joker

4. Toy Story 4

5. Az oroszlánkirály

6. Az - 2. fejezet

7. Jégvarázs 2

8. Volt egyszer egy Hollywood