Tarol a Netflixen a platform saját gyártású, Amerikai gyilkosság: Gabby Petito című dokusorozata, amely mintegy 38 országban végzett az első helyen az elmúlt időszakban.
Az Amerikai gyilkosság: Gabby Petito 31,3 millió megtekintést kapott ugyanis a február 17 és 23-ai héten, a három részből álló széria Gabby Petito, egy 22 éves amerikai nő tragikus történetét dokumentálja, akit vőlegénye, Brian Laundrie gyilkolt meg egy négy hónapos, országot átszelő út során, amelyet a "furgonos életük" bemutatására szántak.
Annak ellenére, hogy a közösségi médiában széles körben megosztották az idillikus életet, a kapcsolati erőszak az életük része volt. A dokumentumfilm-sorozat korábban nem publikált rendőrségi testkamerás felvételek, valamint szöveges üzenetek, videoklipek és Petito naplójából vett részletek segítségével tárja fel a küzdelmek rejtett valóságát.
A dobogó második helyén a Robert De Niro, Angela Bassett és Jesse Plemons főszereplésével készült Nulladik nap végzett 19,1 milió megtekintéssel, míg a harmadik helyet a The Search For Instagram's Worst Con Artist húzta be 5,5 millió megtekintéssel.
A teljes listát lentebb találjátok, amelyhez kellemes böngészést és jó szórakozást kívánunk, további friss hírekért pedig görgessetek lejjebb!
Netflix
A legendás wrestlingműsor legújabb évadában is hajmeresztő meccsekre, illetve extravagáns harci manőverekre számíthatunk. több»
Szereplők: Sylvester Stallone, Jake Gyllenhaal, Bradley Cooper, Samuel L. Jackson, Dwayne Johnson
72 Almaecet (2025)
(4) (1)
Netflix
Belle Gibson wellness-guru élete, aki a hatalmas követőtábora előtt úgy tett, mintha rákban szenvedne, de öngyógyító terápiák segítségével kordában tartja a betegséget.... több»
79 Karnyújtásnyira az aranytól (2025)
(1)
Netflix
Kövesse az éremre esélyes, ígéretes férfi kosárlabdázókat, amint a csapatok a 2024-es párizsi olimpiai játékokon és a selejtezőkön versenyeznek! több»
66 Éjjeli ügynök - 2. évad (2025)
(1)
akció | dráma | politikai | thriller
Netflix
Peter sok keserűséget érez azokkal az emberekkel szemben, akik az életére törtek és megfosztották az igazságszolgáltatástól, mert bíróság elé akarták állítani. több»
Szereplők: Richard Harmon, Robert Patrick, Adam Arkin, Brittany Snow, Seth Gordon
NA Gabi babaháza - 11. évad (2025)
animáció | családi | fantasy | kaland | rövidfilm | vígjáték
A Gabi babaháza 11. évadában Gabi, Pandi és a cicacsapat újabb cicás időtöltésekkel, kreatív ötletekkel és izgalmas kalandokkal térnek vissza. A babaház egy új szobával is... több»
Szereplők: Darren Criss, Eduardo Franco, Juliet Donenfeld, David P. Smith, Tara Strong
Netflix
A sorozat hatodik évada egyben az utolsó is lesz. Még több harcra számíthatunk, és a régi riválisok újra szembenéznek egymással. több»
Szereplők: Ralph Macchio, Peyton List, Martin Kove, Mary Mouser, William Zabka
NA Vak szerelem - 8. évad (2025)
Netflix
Készülj fel egy váratlan, fordulatokkal teli utazásra, ahogy az új párok elhagyják a kapszulákat, és a való világban tesztelik kapcsolataikat – mielőtt néhány héten belül... több»
Szereplők: Nick Lachey, Vanessa Lachey, Francesca Farago, I. Solomonova, Merry Ellen Kirk
Belle Gibson, a 21 éves influencer belső története, aki több millió dollárt csalt ki követőitől azzal, hogy azt állította, hogy extrém egészséges táplálkozással... több»
Szereplők: Jessica Kramers, Eliya Arman, Bridget Boseley, Chelsea Randall, Iina Holopainen
70 Nulladik nap (2025)
(11) (6)
Netflix
Hogyan fedezhetjük fel az igazságot, amikor úgy tűnik, hogy a világot ellenőrizhetetlen erők pusztítják? Vajon mennyiben saját találmányaink vagy képzeletünk termékei az... több»
Szereplők: Robert De Niro, Angela Bassett, Jesse Plemons, Matthew Modine, Clark Gregg
74 Amerikai gyilkosság: Gabby Petito (2025)
(1)
Netflix
Egy fiatal pár közösségi médiában dokumentált, országot átszelő furgonos utazása tragédiával végződik, amikor a családon belüli erőszak szétzúzza tökéletesnek tűnő... több»