Ezért tiltották be a Jokert egy amerikai moziban

A Colorado állambeli Aurorában közel hét évvel ezelőtt szörnyű tragédia történt, amikor a város egyik mozijában bemutatták A sötét lovag: Felemelkedést.

Közel tizenketten vesztették életüket és hetvenen megsérültek abban a tömeglövöldözésben, amelyet James Holmes követett el a vetítés alatt, az áldozatok hozzátartozói pedig a mai napig nem felejtették el azt a napot. Így sokan a mai napig attól tartanak, hogy az eset újra megismétlődhet.

A rövidesen mozikba kerülő Joker kapcsán pedig többen párhuzamot vélnek felfedezni az esemény és a film történései között, így az említett hozzátartozók közül többen aláírták azt a Warner Brosnak címzett levelet, amelyben arra kérik a stúdiót, hogy legyen része egy mozgalomnak, amely a fegyvertartási engedélyt hivatott szabályozni.

„Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy soha többé egy családnak se kelljen megélnie azt a fájdalmat és keresztülmennie azon a poklon, amelyen nekünk kellett” – olvasható a levél szövegezésében.

Bár a stúdió egyelőre hivatalosan nem reagált a levélre, várhatóan azonban a Joker a városban nem kerül majd bemutatásra.