A kultikus horrorfilm rendezője, Sam Raimi a frissen mozikba került Préda promóján dolgozik épp, ugyanakkor egy friss interjúban néhány izgalmas információt is elárult egy régi klasszikussal kapcsolatban.

Az 1981-es Evil Dead - Gonosz halott volt az a film, amely hatalmas áttörést hozott a rendező és producer karrierjében. Azóta egy teljes frachise-á nőtte ki magát az Evil Dead, 2015-ben egy sorozatváltozatot is megért a film, 2013-ban pedig egy reboot is érkezet Fede Alvarez rendezésében.

Raimit a napokban egy esetleges folytatással kapcsolatban kérdezték, amelyre a rendező ugyan egyelőre nem tudott határozott választ adni, ugyanakkor biztató jelnek vehető, hogy a rendező igencsak lelkesen vágna bele egy újabb Gonosz halott filmbe.

„Nagyon szívesen készítenék egy újabb Evil Dead filmet. Bruce Campbellel és Robert Taperttel is beszéltünk erről nem is olyan rég, rengeteg ötletünk van. Egyelőre két lehetséges módját látjuk annak, miként csináljuk meg az új filmet” – nyilatkozta Raimi.

A két lehetséges alternatíva pedig feltételezhetően az, hogy a klasszikus széria kapna további folytatást, a másik pedig, hogy a 2013-as Fede Alvarez-féle változatot rebootolnák az alkotók. Hogy maga Campbell visszatérne-e Ash szerepében egyelőre szintén nem tisztázott. Alvarez korábbi interjújában elárulta, hogy szívesen folytatná a saját verzióját, amely lényegében ugyanabban az univerzumban játszódik, mint az eredeti filmek, csak épp Ash nélkül.

Bár egyelőre nincsenek további hírek egy esetleges új Evil Dead filmmel kapcsolatban, nagy valószínűséggel a közeljövőben gyakrabban is hallhatunk majd a produkcióról.