Jake Gyllenhaal megerősítette, hogy ő lesz Mysterio

Jake Gyllenhaal jó időzítéssel készített magának végre Instagram-fiókot (igen, eddig nem volt neki), és rögtön egy olyan poszttal nyitott, ami végre egyértelművé tette, hogy ő játssza Mysteriót, a főgonoszt a Pókember – Idegenben című epizódban.

Nem mintha eddig nem lett volna nyilvánvaló tény, hogy köze van a produkcióhoz, hiszen a pletyka egyrészt már többször felröppent, másrészt tonnaszám érkeztek a lesifotók a forgatásról, amelyekből egyértelműen kiderült, hogy a színész nem véletlenül kószál a helyszínen talpig jelmezben. Ez talán az elmúlt évek legrosszabbul őrzött filmes titka volt, ennek ellenére eddig sem a stúdió, sem a színész nem erősítette meg a hírt.

Most a sztár egy rövid videót tett közzé, amiben egy képregényt olvas, és amelyhez csak annyi magyarázatot fűzött, hogy Épp most jöttem rá, hogy nem Pókembert játszom.

A poszt humorfaktora ott van, hogy Gyllenhaal annak idején pályázott a Sam Raimi-féle Pókember címszerepére, ám azt végül Tobey Maguire kapta, és neki eddig semmi köze nem volt a franchise-hoz. Időközben pedig nyilván egy kicsit ki is öregedett a szerepből, viszont pont belenőtt a szupergonosz szerepébe.

A franchise következő epizódja igen sötéten alakul: egyelőre annyit tudni róla, hogy Jon Watts visszatért a rendezői székbe az előző rész bődületes sikere után (880 millió dollár bevétel világszerte), ahogy Tom Holland is, aki ezek szerint valahogy túléli a Thanosszal való végső összecsapást. A film története – a franchise történetében először – Európában is játszódik, és a forgatások nagyja is ott zajlott. Illetve a Gyllenhaal által közzétett videóban az is látszik, hogy a színész a Pókember #311 részét olvasgatja, amelyben Mysterio elhiteti Pókemberrel, hogy ő a felelős számtalan civil haláláért – vagyis elképzelhető, hogy a képregény ezen epizódja talán nagy hatással volt a forgatókönyvírók munkájára, és emeltek át belőle történetszálakat.

Hogy ebből mennyi valósul meg, az majd csak jövő nyáron derül ki, amikor is a film megérkezik a mozikba – ám előtte még, előreláthatólag szombaton, megérkezik az első hivatalos trailer is, amiben majd vethetünk egy pillantást Mysterio végleges külsejére.

Vagyis: további részletek hamarosan, addig pedig nézzétek meg Gyllenhaal videóját:  

 

 

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

 

 

 

 

 

 

 

 

I just realized I’m not playing Spider-Man.

Jake Gyllenhaal (@jakegyllenhaal) által megosztott bejegyzés,

Dec 5., 2018, időpont: 12:03 (PST időzóna szerint)