Nem kis várakozás előzi meg a Netflix legújabb nagy dobását, A por erejét, amelyben Jamie Foxx és Joseph Gordon-Levitt párosi viszi majd a prímet.

A por ereje alighanem minden elképzelést felülmúl majd, amit eddig a szuperhősfilmekről gondoltak a rajongók, legalábbis már az előzetes is ezt ígéri, amely jócskán bővelkedik akcióban, erőszakban és brutalitásban egyaránt. Csakis erős idegzetűeknek ajánljuk.

A történet szerint New Orleans utcáin új kábítószer terjed. A pirula titka, hogy használóját szuperképeségekkel ruházza fel, ám sose lehet tudni, kire miként hat a szer. Valaki golyóállóvá, láthatatlanná vagy éppen elképesztően erőssé válik tőle, nem kizárt azonban, hogy a szer használata akár halált is okozhat. Egy helyi rendőr pedig elhatározza, hogy maga is kipróbálja az új drogot, hogy az így szerzett szuperképességeivel vegye fel a harcot az egyre nagyobb mértéket öltő terjedésével szemben.

A projekt élére Henry Joost és Ariel Schulman kerültek, akik Mattson Tomlin forgatókönyvéből dolgoztak, Tomlin neve egyébként a készülő Batman film kapcsán lehet a legtöbbeknek ismerős. Érdemes tehát csekkolni a film előzetesét, amely a tervek szerint augusztus 14-én érkezik a Netflixen.