Bár a Hang nélkül folytatására is várniuk kell a nézőknek a következő év tavaszáig, úgy tűnik, hogy a Paramount már most biztos a sikerben, a stúdió ugyanis egy harmadik film előkészületein is gőzerővel dolgozik.

Bár a szinopszis egyelőre nem ismert, annyi mindenesetre már most tudható, hogy a harmadik film nem feltétlenül a közvetlen folytatása lesz majd az előző két felvonásnak, a cél sokkalta inkább a már korábban látott világ bővítése.

John Krasinski úgy tűnik kifogyhatatlan az ötletekből, noha a harmadik részt nem ő rendezi majd, mindenesetre aktívan részt vehet majd a munkálatokban. A projekt élére Jeff Nichols került, aki korábban olyan filmeken dolgozott, mint az Éjféli látomás és a Mud.

A Hang nélkül 2. premierjét az elmúlt időszakban több alkalommal is elhalasztották, a jelenlegi tervek szerint várhatóan azonban 2021. áprilisában mozikba kerülhet a film.