Jed Brophy neve talán kevésbé cseng sokaknak ismerősen, ugyanakkor meglepően sokszor szerepel A Gyűrűk Ura franchise-ban.

Brophy ugyanis elmondhatja magáról, hogy az összes produkcióban, így nem csak a klasszikus trilógiában, hanem A hobbit és A hatalom gyűrűiben is szerepel. A széria harmadik epizódjában például ő volt az egyik Vrath őr abban a munkatáborban, ahol Revion, Medhor és Arondir raboskodik.

A klasszikus trilógiában láthattuk már őt Nazgúlként, illetve A hobbbitban ő alakította Norit, a törpöt, aki Thorin unokatestvére volt, és aki részt vett Smaug legyőzésében. Visszakanyarodvan az eredeti trilógiához, Brophy látható volt még egy idős orkként is, amely egy Warg hátán lovagolt, amint Rohin népét támadták meg.

Volt ő snaga, amely rabszolgákat jelent, és az uruk-hai-nál alacsonyabb szintű orkokra utal. A Gyűrűk Urában legalább egy szereplőnek tulajdonítják: egy mordori orknak, akivel A két toronyban találkozhatunk.

A színész tündeként is felbukkant a történetben még Völgyzugolyban látható, amely Elrond székhelye. Szintén nehéz őt kiszúrni, ugyanakkor kétségtelenül ott van a rohírok között, akik A két toronyban bukkannak fel.

akció | dráma | fantasy | kaland

Az Amazon Studios sorozata elsőként hozza el Középfölde másodkorának legnagyobb hőseit és legendáit. Ez az epikus történet évezredekkel A hobbit és az eredeti Gyűrűk Ura... több»