Az utóbbi időben számos alkalommal számoltunk be arról, hogy Chris Hemsworth minden korábbinál még jobban kigyúrta magát a Hulk Hogan életrajzi film, a The Hulkster főszerepére, úgy tűnik azonban, hogy emiatt a dolgok rosszul sültek el a színész egészségügyi állapotát illetően.

Hemsworth még 2019-ben a Men’s Health magazinnak adott interjújában beszélt arról, hogy a rendszeres és intenzív gyúrás igencsak megviseli a hátizületetit, így valószínűleg változtatni fog az életmódján.

A Hulksterre való felkészülés azonban nem a megfelelő alkalom volt egy ilyen változtatásra, így a közelmúltban egymás után láttak napvilágot fotók a színészről, melyekről egyértelművé vált, hogy még a szokottnál is jobban ki van pattintva.

Hemsworthöt azonban a Thor 4 egyik forgatási napjáról egyenesen kórházba kellett szállítani egy hátsérülés miatt, ahol néhány injekcióval sikerült helyrehozni őt, így arra sem volt szükség, hogy benntartsák az éjszakára.

Hogy pontosan mi történt, azt nem kötötte a nyilvánosság orrára, a Szerelem és mennydörgés munkálatai mindenesetre nem álltak le a színész sérülése miatt, így a stáb tudta tartani magát a menetrendhez.

Bár legtöbbször a Marvel franchise-ban játszott szerepei miatt kerül a figyelem középpontjába, Hemsworthöt az utóbbi években számos más produkcióban is láthattuk. Biztos, hogy nem maradtál le valamelyikről? Lesd meg a galériánkat, és kiderül.