Annak ellenére, hogy számos nagy volumenű produkció munkálatait kénytelenek szüneteltetni a legnagyobb stúdió, a Netflixek még mindig tartogat néhány izgalmas meglepetést az idei évre, már csak azért is, hiszen a hivatalos közlemény szerint az idei évre tervezett projektek gyártási folyamatai időben lezárultak.

A Tyler Rake után persze nehéz lenne elképzelni, hogy a streaming szolgáltató tud még ütősebb és akciódúsabb produkcióval előrukkolni, úgy tűnik azonban, hogy Spike Lee következő filmje jó eséllyel pályázhat a posztra.

Hamarosan érkezik a Csuklyások alkotójától Az 5 bajtárs, amely a maga módján továbbra sem mellőzi Spike Lee egyedi és olykor felzaklató hatású rendezői formanyelvét. A film története szerint négy afroamerikai veterán és Melvin visszatér Vietnámba, hogy felkutassák elesett bajtársuk földi maradványait, és persze azt az aranyat, amelyet még a háború alatt találtak a dzsungel közepén, és amelyet az afroamerikai közösségek megsegítésére szeretnének felajánlani.

Útjuk során azonban nem csupán a természet erejével, hanem a háború évtizedekkel később is még tapasztalható pusztító utóhatásaival is kénytelenek szembenézni. Az 5 bajtársra már nem kell sokat várni, hiszen a film június 12-én debütál majd.