A ’70-es évek nem épp a legbékésebb időszak volt Nagy-Britannia életében, de főleg igaz ez Észak-Írországra. Az Egyesült Királyságtól való elszakadás és az oda még erősebben kötődés pártolói között rendszeresek voltak az erőszakos konfliktusok, amelyek az egész világ figyelmét felkeltették. Ebbe az időszakba csöppenünk a 2014-es '71 című háborús drámában is.
A film egy fiatal brit katona, Hook történetét meséli el, akit egy tapasztalatlan őrmester vezérletével küldenek Belfastba, ahol épp tetőfokára hágott a forrongás. A rosszul felkészített és felszerelt katonák egy utcai tüntetés során összetűzésbe keverednek a civilekkel, amely során egyikük elveszíti a karabélyát, amivel egy kisfiú elszalad az utcán. Hook és egy társa utána mennek, így elszakadnak bajtársaiktól, akiket nem sokkal később kivonnak a területről, így ők magukra maradnak. Miután társát agyonlövik, Hook teljesen egyedül kénytelen szembenézni a számára teljesen ismeretlen környékkel, ahol nem tudhatja, kiben bízhat, ki fog neki segíteni vagy ki fog az életére törni.
A filmet Yann Demange rendezte, aki Gregory Burke forgatókönyvéből dolgozott. A fontosabb szerepekben Jack O'Connell, Richard Dormer, Barry Keoghan, David Wilmot, Sean Harris és Sam Reid láthatók.
A film kirobbanó kritikai siker volt, a Rotten Tomatoes oldalán a kritikus 96 százalékot, míg a rajongók 81 százalékot szavaztak meg neki. A Mafabon 74 százalékon áll a tetszési indexe. Nem egy könnyű film, de ha kedvet kaptál hozzá, csak egy élő Netflix-előfizetésre van szükséged. Ennek birtokában elég az adatlapján a platform logójára kattintanod és indul is a lejátszás.
75 '71 (2014)
akció | dráma | háborús | krimi | thriller
Egy fiatal brit katona véletlenül leszakad társaitól az 1971-es belfasti utcait zavargások során. A férfi képtelen értesíteni bajtársait, így az éjszakát egy idegen,... több»
Szereplők: Jack O'Connell, Sean Harris, Barry Keoghan, Paul Anderson, Martin McCann