A nagy dobás mától elérhető az HBO Maxon. Az Adam McKay által rendezett film bemutatja, hogyan váltotta ki a 2008-as pénzügyi válságot az Egyesült Államok ingatlanpiaci buborékja.

A 2015-ös amerikai vígjáték-dráma forgatókönyvét McKay és Charles Randolph írta, a cselekmény pedig Michael Lewis 2010-ben megjelent, azonos című könyvén alapul. A főbb szerepekben Brad PittChristian BaleRyan Gosling, és Steve Carell láthatók.

A film három, egymással lazán összefüggő, de párhuzamosan zajló történetszálból áll, amelyek mind a 2008-as pénzügyi válsághoz vezető évek eseményeit követik nyomon. Néhány pénzügyi szakember  felismeri, hogy a látszólag stabil piac valójában egy hatalmas buborék, amely hamarosan kipukkad. Ők a rendszer ellen fogadnak, és profitálni próbálnak a közelgő összeomlásból. Miközben a film szórakoztató és szatirikus módon magyarázza a bonyolult pénzügyi mechanizmusokat, egyre világosabbá válik a bankrendszer kapzsisága és felelőtlensége.

A film kritikai és közönségsiker lett: 50 millió dolláros költségvetés mellett 133 millió dolláros bevételt hozott, és dicséretet kapott a színészi alakításokért (különösen Bale és Carell játékáért), McKay rendezéséért, a vágásért és a forgatókönyvért. A film elnyerte az Oscar-díjat a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában, továbbá jelölést kapott a legjobb film, legjobb rendező, legjobb férfi mellékszereplő (Bale) és legjobb vágás díjakra is. A Mafabon jelenleg 79 százalékon áll az értékelése.

Ha még nem láttad a filmet, a mafabos adatlapról az HBO Max logóra kattintva el is érheted a lejátszást, amennyiben van előfizetésed a streamingszolgáltatónál.

Ha megnézted, gyere vissza, és mondd el a véleményed róla ITT!

További friss hírekért és ajánlókért csak görgess lejjebb!

dráma | életrajzi | történelmi | vígjáték

A nagy dobás című filmdráma Michael Lewis azonos című regénye alapján készült. Négy főhőse még időben rájön, hogy a bankok felelőtlen hitelpolitikája révén küszöbön... több»