Augusztus 19-én, 81 éves korában meghalt Eduardo Serra operatőr – írja a Deadline.
A Portugál Filmakadémia megerősítette a halálhírt, de további részleteket nem közölt. Az 1943-ban Lisszabonban született Serra Párizsban kezdte a pályafutását kameraasszisztensként, mielőtt operatőrként debütált volna 1983-ban. A francia filmművészetben nagy tekintélynek örvendett, 1990 és 2013 között hét filmben dolgozott együtt Claude Chabrol-lal. Utolsó operatőri munkája az Egy ígéret volt.
Serra legjelentősebb munkáját a Harry Potter-franchise utolsó két filmjén végezte (Harry Potter és a Halál ereklyéi 1. rész, Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. rész), amelyek együttesen több mint 2,3 milliárd dolláros bevételt hoztak világszerte.
Oscar-jelölést is kapott A galamb szárnyai és Leány gyöngy fülbevalóval című filmekért, de dolgozott a Leonardo DiCaprio főszereplésével forgatott Véres gyémánton és M. Night Shyamalan A sebezhetetlen című filmjén is.
Serra az egyetlen portugál operatőr, aki két Oscar-jelölést kapott, és három Camerimage-díjjal, valamint az Amerikai Operatőrök Társaságának 2014-es Nemzetközi Díjával tüntették ki.