Mégis elkészül a Zoolander 2A kép forrása: Paramount Pictures

Mégis elkészül a Zoolander 2. A filmet 12 héten keresztül forgatják majd Rómában.

Hivatalossá vált, hogy folytatást kap Ben Stiller a divatipart kifigurázó kultfilmje, a Zoolander, a trendkívüli. A film főszerepeit Stiller, Owen Wilson, Will Ferrell és Penélope Cruz játsszák, a film forgatókönyvírója és rendezője a Vasember 2-t is jegyző Justin Theroux lesz.

A hírt egy olasz újságírónő, Andrea Bedeschi szellőzette meg egy twitter bejegyzésben, melyben arról írt, hogy Róma polgármestere, Ignazio Marino bejelentette, hogy a filmet a híres Cinecittà Studios falai között, valamit Rómában és környékén forgatják majd. Ezt követően Marino a facebookon osztott meg egy képsorozatot, melyen ő és Stiller láthatóak, amint épp kezet ráznak.

A történet Stiller elmondása szerint 10 évvel az első rész után fog játszódni, melyben az első epizód főszereplői, Derek (Stiller) és Hansel (Wilson) Európába mennek szerencsét próbálni.

Az eredeti történetben Stiller karakterét, a flúgos divattervezőt hipnotizálták, hogy ölje meg a maláj elnököt, amiért az szabályozni szerette volna a gyermekmunkát, mely azonban ártott volna a divatiparnak.  

A Zoolander 2 valamikor 2016-ban debütál a mozikban.