A SkyShowtime november 14-én mutatja be új vígjátéksorozatát, a The Paper-t, amelynek első három epizódja rögtön elérhető lesz, a további részek pedig hetente érkeznek – olvasható a streamingszolgáltató közleményében.

A sorozat mögött Greg Daniels, A hivatal (US) alkotója, és Michael Koman, a Nathan for You írója állnak, akik ismét egy áldokusorozat formát választottak. A történet középpontjában egy történelmi múltú, középnyugati újság áll, amelynek új vezetősége megpróbál friss energiát vinni a kiadványba. A főszereplők között találjuk Domhnall Gleesont (Ex Machina), Sabrina Impacciatorét (A Fehér Lótusz) és Chelsea Freit (Poker Face).

A sorozat további állandó szereplői között ott van még Melvin GreggGbemisola IkumeloAlex EdelmanRamona YoungTim Key és Oscar Nunez, aki korábban A hivatal amerikai változatában is feltűnt.

A széria már a premier előtt megkapta a második évados berendelést.

A producerek között ott van az anyasorozat alkotója és sztárja, Ricky GervaisStephen Merchantt, Howard Klein, Ben Silverman és a Banijay Americas is.

A sorozat egyébként már bemutatkozott a Peacockon, és rögtön elnyerte a kritikusok tetszését, erről jól árulkodik a RottenTomatoes 85%-os értékelése.

Mutatjuk a sorozat előzetesét idelent, további friss hírekért és ajánlókért csak görgess lejjebb!

70 The Paper  (2025)

dokumentum | vígjáték

SkyShowtime (2025.11.14.)

Egy dokumentumfilmes stáb új témát keres, és rátalál egy haldokló középnyugati újságra, miközben a kiadó azért dolgozik, hogy önkéntes riporterek segítségével... több»