Mit jelent John Wick tetoválása? Elmagyarázzuk!

John Wick jött, látott és győzött. Az utóbbi évek talán legsikeresebb akciófilmjei mind egy egykor visszavonult, ám provokációra végül mégis visszatért rettegett bérgyilkosról szólnak. John Wick karaktere eddig három filmben döntötte romba a fél alvilágot, ám azon kívül, hogy egy ceruzával is képes ölni, alig tudunk valamit magáról az emberről.

Keanu Reeves a tőle megszokott zsenialitással kelti életre John Wick karakterét, akit valósággal körül leng a titokzatosság. Az első filmből mindössze annyit tudunk meg róla, hogy egykor ő volt az alvilág rettegett Rémkirálya, akitől még a legnagyobb mafiavezérek is csak suttogva beszélnek. Ám ő visszavonult ettől az élettől, hogy feleségével békében éljenek. A sors azonban másképp gondolta: a nő beteg lett és meghalt, utolsó ajándéka pedig egy kölyökkutya volt. Egy öntelt gengsztercsemete viszont megöli a kutyát, amivel újra feléleszti a Rémkirályt, aki valóságos futótűzként perzseli fel maga körül az alvilágot bosszúja során.

A John Wick: 2. felvonásban már sokkal többet elárulnak erről az alvilágról és annak erősen vallásos kötődéséről, de magáról John Wickről most sem tudunk meg sokkal többet. Viszont volt a filmben egy kivágott jelenet, ami fontos kapcsolatot leplezett le. A John Wick: 3. felvonás - Parabellumban pedig megismerhettük végre az egész bérgyilkos-hálózatot uraló felső kört és a Rémkirály származásáról is kaptunk némi képet.

Ugyanakkor már az első film egyik jelenetében is láthattuk John Wick hátát és az azt borító tetoválásokat. Mivel ez később nem került elő több jelenetben, sokan nem is tulajdonítottak neki különösebb figyelmet, mivel azt gondolhatták, hogy csak a még zordabb megjelenést szolgálják. Pedig nagyon is van jelentősége ezeknek a tetoválásoknak.

John Wick hátán keresztet szorongató, imára kulcsolt kezeket láthatunk, felettük pedig a latin fortis Fortuna adiuvat feliratot. A kereszt és az imára kulcsolt kezek is a bérgyilkos-hálózat vallásos kötődését erősítik meg, amit a már említett kivágott jelenet is alátámaszt. Ebben ugyanis John Wick ellátogat a Vatikánba, ahol egy bíborostól kér engedélyt, hogy még egyszer utoljára gyilkos küldetésre indulhasson. A bíboros válaszul mindössze ennyit mond: fortis Fortuna adiuvat.

A felirat azt jelenti: a szerencse a bátraknak kedvez. Ez a valóságban az amerikai haditengerészet 3. tengerészgyalogos zászlóaljának jelmondata is, ami arra enged következtetni, hogy John Wick is egykor a haditengerészetnél szolgált.

Ezzel együtt még mindig alig-alig tudni valamit a Rémkirály múltjáról és a házassága előtti életéről. Remélhetjük, hogy a készülő negyedik részben még többet elárulnak majd nekünk erről is, illetve a franchise sikerét nézve egyáltalán nem lennénk meglepve, ha egyszer a jövőben készülne egy eredettörténet-mozi is John Wickről…

Mindenesetre javában készül már a John Wick: 4. felvonás, melyhez a közelmúltban érkezett meg az első beharangozó (idelent mutatjuk), és egy spin-off is ott lóg a levegőben egy Oscar-díjas sztárral, amiről itt írtunk bővebben

akció | krimi | thriller

John Wick neve hallattán mindenki megborzong az alvilágban, hiszen tudják, ha a visszavonult bérgyilkost felbőszítik, akkor bizony képes az egész várost csatatérré változtatni,... több»