2020.01.11   szerző: GGS   hozzászólások: 0

Bár rossz filmek mindig is voltak és lesznek is, még ezek közül is sikerül néha kiemelkednie egyik-másik alkotásnak. Nem is lenne ezzel semmi gond, hiszen előfordul, hogy néha félresiklik egy projekt. De ha mindezt méretes marketingkampány előzi meg, és a büdzsé is kellően magas, hogy az elvárások is azok legyenek a filmmel szemben, na akkor már komolyabb gond van. A jelek szerint ebbe a kategóriába esik a néhány hete mozikba került Macskák is. Legalábbis a kritikák és főleg a nézők negatív véleménye ezt sugallja, és az eddigi bevételek sem festenek túl jól.

A Universal a hírek szerint már le is vette a kezét a filmről, illetve levette a hivatalos oldalán szereplő „díjra esélyes filmek” listájáról is, ami azt jelenti, hogy nem nagyon reménykednek már a feltámadásban.

Persze egy ilyen bukás a moziknak sem jön jól, de akadnak olyan kreatív mozik, akik megpróbálják menteni a menthetőt. A hírek szerint néhány helyen például nem is az emberekben látják a bevételi forrást (na jó, közvetve azért mégis), hanem az ember legjobb barátjában: a kutyákban. Igen, bizonyos mozikban kutyabarát vetítéseket tartanak, vagyis kifejezetten a négylábúaknak vetítik le a filmet. Persze a jegyet nekik is a gazdiknak kell megvenni, de ez mos lényegtelen.

A Macskákkal szemben egyébként elég magasak voltak a Universal előzetes elvárásai, ami elsősorban a rendezőnek köszönhető. A filmet ugyanis az a Tom Hooper dirigálta, aki korábban Oscar-díjig repítette A nyomorultak filmadaptációját is. Éppen ezért joggal gondolhatta azt a stúdió, hogy a Macskák is jó kezekben lesz nála. A film bukását nem is feltétlenül kell Hooper nyakába varrni, hiszen nem is a rendezést érte a legtöbb kritika. Sokan ugyanis főleg a látványt és a karaktereket nem tudják hova tenni, sőt, egyesek szerint egyenesen rémisztő az ember-macska antropomorf szereplőgárda.

Az kérdéses, hogy a kutyabarát vetítések megmenthetik-e a Macskákat, de a film kiváló példa arra, hogy ami a színpadon évtizedeken keresztül hibátlanul működik, az nem mindig adaptálható érdemben a mozivászonra.