Miután Donald Trump hétfőn bejelentette, hogy J.D. Vance-t jelöli meg alelnökeként, a Luminate jelentése szerint a Vidéki ballada az amerikai álomról nézettsége 1179%-kal nőtt az előző naphoz képest.

Ron Howard 2020-ban megjelent rendezése Vance 2016-os, azonos című memoárján alapul, hétfőn 19,2 millió perc megtekintést kapott. 

Vance kötete a megjelenést követően széles körben vitát váltott ki, mivel az állítólag valamiféle magyarázatot adott arra vonatkozóan, hogy a munkásosztálybeli fehér szavazók miért is szimpatizáltak Trumppal. A film 2020 novemberében debütált a Netflixen, a Rotten Tomatoes portálon viszont alaposan megosztotta a kritikusokat és a nézőket, akik 25 és 82 százalékra értékekelték azt, míg a hazai közönség 71 százalékot adott rá a Mafabon.

A film főszerepeiben Amy Adams, Glenn Close, Haley Bennett, Freida Pinto, Sunny Mabrey, Gabriel Basso, Bo Hopkins és Stephen Kunken láthatók.

dráma | életrajzi

J.D. Vance (Gabriel Basso) élete végre sínen van, úgy tűnik, minden lehetőség adott, hogy maga mögött hagyja a gazdaságilag hanyatló régiót, ahol felnőtt. Tengerészgyalogos... több»