Edward James Olmos nyíltan beszélt a torokrákkal szemben megvívott nehéz harcáról.

A színészt, akit a legtöbben a Csillagközi romboló sorozat és a Szárnyas fejvadász filmek kapcsán ismerhetnek a mozirajongók a Mando & Friends podcast vendége volt, ahol elmondta, miként is vette fel a harcot az elmúlt években a torokrákkal.
Ez volt az első alkalom, hogy a színész a betegségéről beszélt. “Csak most mondhatom el, hogy túl vagyok rajta. December 20-án volt az utolsó sugárkezelésem, egy héttel előtte fejeztem be a kemoterápiát” - mondta Olmos.

A színész azt is elmondta, hogy több barátja is valamilyen rákos megbetegedés miatt hunyt el, az orvosai pedig nem tudták előre megmondani, milyen kihatással is lesz majd a kezelés a hangjára.

“A torkodat célozza meg a kezelés, ami szükséges az evéshez, a beszédhez és a lélegzéshez” - tette hozzá Olmos.

“Voltak olyan időszakok a kezelés során, amikor úgy éreztem, a testem feladja. Képtelen voltam ételt magamhoz venni. Csöveket akartak bevezetni, mert nem tudtam nyelni, legalább 2500 kalória bevitelre volt szükségem. Az egész egyszerre volt nevetséges és megterhelő” - mondta a színész.

“Ez dolog teljesen megváltoztatta az életemet, megértettem, hogy az élet csodálatos. Volt néhány pillanat, amikor a halál közelébe sodródtam” - zárta a mondandóját Olmos.

akció | dráma | misztikus | sci-fi | thriller

2019-ben a replikánsok után vadászó szárnyas fejvadászok egyike különös felfedezést tett. Harminc évvel később egy másik fejvadász, az LAPD tisztje, K (Ryan Gosling) egy... több»