A film rendezője, Andrés Muschietti a San Diegó-i Comic Conon promózta a közelmúltban az Az - 2-t, a produkcióhoz pedig néhány friss sajtófotó is érkezett.

A rendező lelkesen mesélt arról, hogy az előző részhez képest mennyivel több technikai megoldás állt rendelkezésére a stábnak, így nem csupán meg van elégedve a forgatás eredményével, de meggyőződése, hogy sokkal jobb lett, mint az előző rész.

„Emlékszem, hogy mennyire szükségem volt az első rész forgatása során egy Technocrane-re, és hogy mennyire nehéz volt kibérelni egyet, most szinte állandóan volt egy nálunk a munkálatok során” – mondta Muschietti.

Pennywise-t alakító Bill Skarsgård pedig elárulta, hogy a bohóc sokkal félelmetesebb és dühösebb lesz majd a következő részben. Bár a film szinopszisáról egyelőre nem sok mindent lehet tudni, annyi bizonyos, hogy az AZ 2 története 27 évvel az első rész cselekménye után játszódik majd.

Az Entertainment Weekly magazin pedig közzé is tett néhány friss fotót (még több képért katt ide), amely garantáltan megalapozza a hangulatot a filmhez, amely idén szeptember 5-én érkezik majd a hazai mozikba.