Új irányt vehet az MCU a negyedik fázisban. A Deadpool készítői ígéretet kaptak a stúdiótól, hogy a harmadik rész továbbra is korhatáros lehet, a Doctor Strange az őrület multiverzumában pedig az első horrorfilm lesz majd a szuperhősfilmek világában.

Bár a Doctor Strange folytatásának előkészületei nem zajlanak épp zökkenőmentesen, az apróbb kavarodások mégis nagy meglepetéseket tudnak olykor okozni. Nemrég lehetett ugyanis hallani arról, hogy a film kreatív elképzelései kapcsán a stúdiónak nem sikerült egy hullámhosszra kerülnie a rendezővel, Scott Derricksonnal.

A Marvelnél pedig köztudottan semmit sem bíznak a véletlenre, így nagyon hamar új ember után néztek, hiszen a tervek szerint a Doctor Strange 2 munkálatai már májusban megkezdődnek. Így van is szerencsénk bejelenteni, hogy közel 13 év után Sam Raimi visszatér a szuperhősök világához.

Raimi nevéhez fűződik a Tobey Maguire-féle Pókember trilógia, amely annak idején új fénybe helyezte a szuperhősfilmeket. Bár Derrickson egy korábbi interjú során egy igencsak hátborzongató filmet ígért, valószínűleg ez Raimi rendezése alatt sem lesz másként, akinek a nevéhez olyan korábbi alkotások köthetőek, mint az Evil Dead - Gonosz halott és a Pokolba taszítva.

Egyelőre persze nem ismert a Doctor Strange folytatásának szinopszisa, minthogy azonban a film 2021. májusában kerül majd mozikba, a közeljövőben alighanem egyre gyakrabban hallunk majd a munkálatokról.