Martin Scorsese (cikkünk galériájában) vallás iránti érdeklődése nemcsak filmjeiben, hanem korai életútjában is meghatározó szerepet játszott – derül ki a Variety által ismertetett Mr. Scorsese című új dokumentumfilm-sorozat első epizódjából.

A legendás rendező már gyermekként lenyűgözve figyelte az egyházi szertartásokat, és egy ideig komolyan fontolgatta a papi hivatást is. Fiatalon katolikus előkészítőbe járt, azonban végül kizárták a „rossz viselkedése” miatt – ezt a doku szerint személyesen közölték az apjával. Scorsese elmondása szerint a világi élet egyre inkább vonzotta: a rock and roll, a szerelem és a fiatalság élményei miatt ráébredt, hogy nem tudja teljesen elzárni magát a külvilágtól.

Bár a papi hivatás önzetlensége továbbra is vonzotta, végül úgy látta, hogy nem ez az ő útja. A film nem részletezi, pontosan miért zárták ki.

Később az NYU-n szerzett angol szakos diplomát, majd mesterdiplomát, és 1967-ben mutatkozott be rendezőként. Több mint fél évszázados karrierje során olyan ikonikus filmeket alkotott, mint a Taxisofőr, a Dühöngő bika vagy A tégla, utóbbiért Oscar-díjat is kapott.

A dokumentumsorozat október 17-től látható az Apple TV+-on, és olyan neves alkotótársak is megszólalnak benne, mint Robert De Niro, Leonardo DiCaprio, Steven Spielberg vagy Cate Blanchett. Ha kíváncsi vagy rá, a premier napjától a mafabos adatlapon az Apple TV+ logójára kattintva el is érheted, amennyiben van előfizetésed a streamingszolgáltatónál.

A rendező DiCaprióval és Jennifer Lawrence-szel készülő filmjéről ebben a cikkünkben olvashatsz bővebben.

További friss hírekért és ajánlókért csak görgess lejjebb!

dokumentum | életrajzi

Az Apple TV+ új, ötrészes dokumentumfilmsorozata, a Mr. Scorsese, Martin Scorsese művészetének és életének mélyreható portréja. több»