Sigourney Weaver megosztotta gondolatait az FX nagy sikerű sorozatáról, az Alien: Földről, amely a legendás sci-fi franchise első sorozat formátumú alkotása – írja a The Hollywood Reporter.
A színésznő, aki az eredeti A nyolcadik utas: a Halál és A bolygó neve: Halál című filmekben is játszott, kiemelte, hogy a Noah Hawley által készített sorozat nem csupán a klasszikus filmek hangulatát idézi meg, hanem új, eredeti irányokat is kijelöl. Weaver különösen nagyra értékelte a hibrid ember-szintetikus karaktereket, a technológiai cégek kapzsiságáról szóló társadalomkritikát, valamint az új, a xenomorphokon túli szörnyek megjelenítését.
Mint mondta: „Nagyon élvezem… A mi világunkról szól, és arról, hogy mi uralja majd a világot száz év múlva, és szerintem teljesen helytálló.” A színésznő szerint lenyűgözőek „az új [hibrid] teremtmények, amelyek gyerekeken alapulnak”, valamint az új, félelmetes lények, például az Eye nevű szörny. Hozzátette: „Mindezek a dolgok annyira figyelemre méltóak, és csak épülnek, épülnek, épülnek… El sem hiszem, hogy tévét nézek.”
A sorozat augusztus 12-én debütált, és jelenleg nyolcrészes évadának felénél jár, a kritikusok és a közönség egyaránt dicsérik. A történet középpontjában egy Földön lezuhant űrhajó áll, amely halálos idegen mintákat szállít, és az értékes példányok körüli küzdelem. A főbb szerepekben Alex Lawther, Essie Davis, Timothy Olyphant, Samuel Blenkin, Babou Ceesay és Adarsh Gourav láthatók.
Weaver (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) új filmje, a Bryan Fuller rendezte Dust Bunny a Torontói Filmfesztiválon debütál, és december 12-én kerül a mozikba. A színésznő ezen kívül szerepel az év végén bemutatásra kerülő Avatar: Tűz és Hamu című filmben is, amely december 19-én érkezik a mozikba.
Ha még nem láttad a sorozatot, a mafabos adatlapról a Disney+ logóra kattintva el is érheted a lejátszást, amennyiben van előfizetésed a streamingszolgáltatónál. Ha megnézted, gyere vissza, és mondd el a véleményed róla ITT!
További friss hírekért és ajánlókért csak görgess lejjebb!

54 Alien: Föld (2025)
Amikor egy titokzatos űrhajó lezuhan a Földre, egy fiatal nő és egy szedett-vedett katonai csapat sorsdöntő felfedezést tesz, amely során szembekerülnek a bolygót érintő... több»
Szereplők: Timothy Olyphant, Essie Davis, Alex Lawther, Sydney Chandler, Babou Ceesay