Amikor 1999-ben a mozikba került a Disney Edgar Rice Burroughs klasszikus regénye alapján készült Tarzan, alighanem sokak számára lebilincselően hatott a varázslatos dzsungelhangulat, na meg a fülbemászó dalbetétek, amelyeket Phil Collins szerzett, a magyar változatukat pedig Ákos adta elő.
A stúdió semmit sem bízott a véletlenre a kilencvenes évek egyik legemlékezetesebb egészestést meséje kapcsán. Közel három évig tartott, amíg a készítőknek sikerült elhatározniuk, mi is legyen a történet nyitójelenete. A mese csaknem teljes storyboardja elkészült addigra már, persze az animátorok sem tétlenkedtek. Technikai szempontból azokat a képsorokat volt legnehezebb elkészíteni, amelyekben Tarzant és Janet egy csapat pávián üldözi a fák lombjai között keresztül a dzsungelen. A jelenetben gyakorlatilag két animációs módszer is találkozik. A karakterek ugyanis 2D rajzolásúak, amelyeket lényegében egy 3D-s környezetbe illesztettek a készítők.
Nem lehet azonban elmenni a zseniális szinkronhangok mellett sem. Nem kevés ideig tartó szereplőválogatás előzte meg a film tényleges munkálatait. Az egyik legnagyobb nehézség, amelyet meg kellett oldani a szinkronmunkálatok során az volt, amikor az alkotók úgy döntöttek, hogy Tantor, az elefánt gyerekkori karakteréhez egy 4 éves gyermeket kérnek fel. A gondok persze alapjában véve abból fakadtak, hogy a gyerekszínész még nem tudott olvasni, így a szövegét gyakorlatilag el kellett vele mondatni.
A későbbiekben persze Wayne Knight hangján hallhatjuk megszólalni a szereplőt, mindenesetre a mai napig izgalmas megoldásnak a Disneytől egy ilyen merész húzás egy mesében.