Tiltakozás, füstbombák és 129 meggyilkolt nő neve Cannes vörös szőnyegénA kép forrása: Festival-Cannes.com

Transzparensekkel és füstbombákkal tiltakoztak vasárnap a cannes-i filmfesztiválon.

A Riposte Féministe című dokumentumfilm bemutatásával egyidőben a Les colleuses mozgalom tagjai 129 meggyilkolt nő nevét helyezték ki a vörös szőnyegen. Simon Depardon és Marie Perennès rendezésében több ezer fiatal nőt szólítottak meg, akik elítélik a nőkkel szemben elkövetett szexuális büncselekményeket és utcai zaklatásokat, amelyekkel minden nap szembesülni kénytelenek.

“A mi ötletünk volt, hogy összehozzuk őket. Ez egy jó lehetőség volt arra, hogy megmutassuk nekik a filmet, és hogy kapcsolatot teremtsünk közöttük” - mondta Simon Depardon, majd hozzátette, hogy a füstbombákról ők maguk sem tudtak.

Marie Perennés elmondta, hogy számára nagyon fontos, hogy a dokumentumfilm, amelyet készítettek “élő” maradjon, és hogy láthassák, miként reagálnak rá az emberek: “Rá kell venni őket arra, hogy reagáljanak, hogy kérdezzenek, és hogy párbeszédeket kezdeményezzenek.”