TOPLISTA: Ez MOST a 10 legfelkapottabb film a magyar nézők körében (mozi és streaming - 37. hét)A kép forrása: Warner Bros.

Ismét eltelt egy hét, megint itt a péntek, lehet hangolódni a hétvégére. És, ahogy már megszokhattátok, a hetet mindig a magyar nézők érdeklődését vizsgáló toplistánkkal zárjuk. Nincs ez másképp ezúttal sem, íme a tíz legfelkapottabb film a magyar nézők körében.

Az élen ezúttal a Démonok között: Utolsó rítusok végzett. Warren házaspár megtörtént, jól dokumentált démonűző eseteit feldolgozó sorozat az utolsó részéhez érkezett. A pár több mint ezer alkalommal szabadított meg ártatlan embereket a túlvilág zaklatásától. De most valami megváltozott. A rutin nem segít. A bátorság nem segít. És lehet, hogy a túlvilág küldöttei nem is azt a családot nézték ki maguknak, amelynek Warrenék a megmentésére sietnek. Hanem rájuk vadásznak. A filmet a mozikban láthatjátok.

A második legkeresettebb film a Jeges pokol: Bosszú volt. Mike Nepálba utazik, hogy szétszórja testvére hamvait a Mount Everesten. Azonban a turistabuszon keresztezi az útját egy csapat zsoldos, így ismét kénytelen harcolni, hogy megmentse a saját és az utasok életét. Ezt az új akciófilmet az Amazon Prime kínálatában nézheted meg.

A Hozd vissza őt lett a harmadik ezen a héten. Egy testvérpár új mostohaanyjához költözik egy távoli házba, ahol hamar rájönnek: a nő nemcsak kegyetlen, de valami sötét és természetfeletti dolog is zajlik körülötte. Ami ott történik, az túlmutat az emberi gonoszságon – és talán nem is ebből a világból való. Ezt a horrort a mozikban találod.

Az első rész után a Senki 2 is elég nagy érdeklődésre tart számot, ezen a héten a negyedik lett. A külvárosi apuka, Hutch Mansell, az egykori halálos bérgyilkos egy betörés meghiúsítása után visszakerül az erőszak világába, ami olyan események láncolatát indítja el, amelyek felgöngyölítik felesége, Becca múltjának és saját titkait. Hutch a mozikban rak rendet a rosszfiúk közt.

A leszámolás napja lett az ötödik ezen a héten. Egy nehéz helyzetben lévő seriff összefog egy kemény amerikai rendőrbíróval, hogy elfogjanak egy ravasz, törvényen kívüli nőt. Ahogy a feszültségek egyre nőnek a csapatban, szembe kell nézniük a közeledő bandával, amelyet a fogoly erőszakos férje vezet. A filmet az HBO Maxon találod.

Egy jó kis krimi-vígjáték, a Rajtakapva lett a hatodik. Hanket nemrég még nagy baseballreménységnek és a jövő sztárjának tartották. Ma meg egy koszvadt lakásban él New Yorkban, sört csapol egy ócska kocsma kétes törzsvendégeinek, és elege van mindenből. Aztán a szomszédja rábízza a macskáját, és attól kezdve minden a feje tetejére áll. Úgy látszik, valakik akarnak tőle valamit. És ez összefügg a macskával. A srác nem sokkal később már háztetőkön menekül, orosz, Puerto Rico-i, ortodox zsidó gengszterek, pénzbehajtók és egyéb kemény arcok üldözik, és mintha mindenki azt élvezné, hogy megverik, elgázolják és célba lőnek rá. Vagy a macska miatt, vagy valami egész másért… A filmet a mozikban nézheted meg.

A Highest 2 Lowest lett a hatodik a héten. A történet New York legjobb fülű zenei produceréről szól, aki korábban eladta az általa alapított kiadót. Ám, amikor meghallja, hogy egy rivális fel akarja vásárolni, szinte minden vagyonát pénzzé teszi, hogy inkább visszavásárolja. Amikor már majdnem nyélbe ütik az üzletet, emberrablók hívják fel, hogy váltságdíjat követeljenek a fiáért. Azt a pénzt akarják, amiből a kiadót vásárolná vissza. A filmet az AppleTV+-on keresd!

A mozikban futó 28 évvel később lett a hetedik. London kiürült. Egy szörnyű vírus hihetetlenül rövid idő alatt elpusztította a lakóit, és egyetlen véletlen túlélő bolyong a néptelen utcákon – de neki sem túl jók az esélyei. Ez történt majd harminc évvel ezelőtt. A biológiai fegyverrel kísérletező szupertitkos laborból kiszabadult, az emberből dühöngő, kegyetlen zombit létrehozó vírus ereje azóta sem csökkent, és a néhány túlélő csupán a vasszigorral fenntartott, egymástól távol eső karanténoknak köszönheti, hogy nem betegedett meg. Az egészségesek egyik kis csoportja egy szigeten él. Egyetlen, jól őrzött híd köti őket össze a világgal. De a sziget néhány lakója kénytelen behatolni a szárazföld rejtélyes és vérszomjas mélyére. Titkok és szörnyűségek várják őket: olyan mutációk, amelyek már nemcsak a fertőzötteket, hanem az egészségeseket is átalakították.

Egy thriller, a Szeress belém fért oda a kilencedik helyre. Lilli meglátogatja nővérét, Valériát, és meglepetten tudja meg, hogy ő egy francia férfihoz, Manuhoz ment feleségül. Spontán módon megismerkedik Tommal, egy éjszakai klub menedzserével, és a levegő szikrázni kezd közöttük. A sziget eseményei mögött egy sötét titok rejlik. Ha megnéznéd, irány a Netflix!

Végül, de nem utolsósorban, az Ismeretlen szám: Középiskolai botrány lett a tízedik. Egy tizenéves lány és barátja ismeretlen hívóktól folyamatos zaklatásnak van kitéve. A hónapokig tartó gyötrelem ügyében nyomozó rendőrség olyan felfedezést tesz, amely felforgatja eredeti feltételezéseiket. Ez a dokumentumfilm a Netflixen fut.

#10

dokumentum

Netflix

Egy tizenéves lány és barátja ismeretlen hívóktól folyamatos zaklatásnak van kitéve. A hónapokig tartó gyötrelem ügyében nyomozó rendőrség olyan felfedezést tesz, amely... több»

#9

47 Szeress belém  (2025)

(4)

thriller

Netflix

Lilli meglátogatja nővérét, Valériát, és meglepetten tudja meg, hogy ő egy francia férfihoz, Manuhoz ment feleségül. Spontán módon megismerkedik Tommal, egy éjszakai klub... több»

#8

45 28 évvel később  (2025)

(40) (18)

horror | sci-fi | thriller

Mozikban | Telekom FilmPremier (2025.09.15.)

Csaknem harminc év telt el azóta, hogy a Rage vírus kijutott egy biológiai fegyverek laboratóriumából. Bár a terület továbbra is szigorú karantén alatt áll, néhány túlélő... több»

#7

75 Highest 2 Lowest  (2025)

(1) (2)

dráma | krimi | misztikus

Apple TV+

Egy balul sikerült emberrablást követően egy zenei mogul zsarolás áldozatává válik. több»

#6

71 Rajtakapva  (2025)

(9) (5)

krimi | thriller | vígjáték

Mozikban

Hanket (Austin Butler) nemrég még a nagy baseballreménységek között emlegették, a jövő sztárjának tartották. Ma viszont egy lepusztult New York-i lakásban tengődik, sört... több»

#5

akció | dráma | western

HBO Max

Egy nehéz helyzetben lévő seriff összefog egy kemény amerikai rendőrbíróval, hogy elfogjanak egy ravasz, törvényen kívüli nőt. Ahogy a feszültségek egyre nőnek a csapatban,... több»

#4

78 Senki 2  (2025)

(20) (13)

akció | krimi | vígjáték

Mozikban

Visszatért – intenzívebb és veszélyesebb, mint valaha. A 2021-es Senki című akcióthriller áttörő sikere után az Emmy-díjas Bob Odenkirk (Better Call Saul) ebben a várva... több»

#3

74 Hozd vissza őt  (2025)

(22) (13)

horror | misztikus

Mozikban

Amikor egy testvérpár megérkezik új nevelőanyjuk távoli lakhelyére, egy hátborzongató titokra bukkannak, amely próbára teszi a bátorságukat... több»

#2

akció | kaland | thriller

Amazon Prime Video

Mike Nepálba utazik, hogy szétszórja testvére hamvait a Mount Everesten. Azonban a turistabuszon keresztezi az útját egy csapat zsoldos, így ismét kénytelen harcolni, hogy megmentse... több»

#1

horror | misztikus | thriller

Mozikban

A Warren-sorozat, amelyet a neves paranormális nyomozók, Ed és Lorraine Warren által végzett, jól dokumentált ördögűzések ihlettek, elérkezett a hátborzongató végkifejlethez.... több»