Ha azt mondjuk, kísértetfilm, akkor a többségnek valamilyen hátborzongató horror jut az eszébe, egy jóval kisebb százaléknak esetleg a Casper… De bizony lehet úgy is kísértethistóriát mesélni, hogy az a legkevésbé sem lesz ijesztő, sem vicces. Sokkal inkább megindító. Emlékeztek még a Ghostra, ugye? Nos most nem ez a film érkezett meg a Max kínálatába, hanem egy másik, nem kevésbé szívbemarkoló.

A Kísértettörténet 2017-ben került a mozikba, de sajnos hazánkban nem mutatták be. Ezért is remek alkalom, hogy most megérkezett a Maxra. A történet két főhősét nem nevezik meg, a feleséget M-nek, a férjet pedig C-nek hívják. A házaspár egy öreg házban éli életét, egy nap a feleség elmeséli zenész párjának, hogy gyerekkorában sokszor kellett költözniük. Mindig, mikor tovább kellett állniuk, elrejtett valahol a házban egy cetlire írt üzenetet.

Mikor a nő arra kéri férjét, hogy költözzenek el, nagy vita támad köztük, de végül M belemegy a költözésbe. Aznap éjjel hatalmas csattanásra ébrednek, de nem tudják megmagyarázni, mi lehetett az. Másnap pedig M életét veszíti egy autóbalesetben. C a kórházban vesz búcsút férjétől és egy lepedővel takarja le a testét.

C azonban nem távozik a túlvilágra, helyette egy lepedővel letakart szellemként tér vissza egykori otthonába. Ott viszont képtelen kapcsolatba lépni feleségével, hiszen az élők számára láthatatlan. Csak csendes szemlélőként nézheti, ahogy a szeretett nő csendben meggyászolja őt, majd lassan tovább lép az életében.

A film megindító és szívbemarkoló, amely több díjat is besöpört a különböző filmfesztiválokon. A kritikusok imádták, a Rotten Tomatoes oldalán 91 százalékuk értékelte jóra. A nézőktől ott 67 százalékos tetszési indexet kapott, ugyanez itt, a Mafabon 70 százalék. A filmet David Lowery rendezte, a forgatókönyvet is ő írta. M-et Rooney Mara, míg C-t Casey Affleck alakítja.

Ha van élő előfizetésed a Maxra, akkor elég csak a film itteni adatlapján a logójára kattintanod, és már indul is a lejátszás!