A napokban maga Jon Favreau jelentette be hivatalosan, hogy A mandalori második évada már idén októberben megérkezik, most pedig újabb izgalmas részletekre derült fény a munkálatokkal kapcsolatban.

A széria első évada nem kis sikernek örvendett, a Disney-nél pedig nagyobb sebességre kívánnak kapcsolni, legalábbis, ami a sorozat akciójeleneteit illeti. Mint ahogy kiderült ugyanis magaSam Hargrave is részt vesz a munkálatokban társrendezőként.

Hargrave legutóbbi filmje, A kimenekítés sokak szerint új szintre emelte az akciófilmekről kialakult elképzeléseket, így talán nem is meglepő, ha már most hatalmas várakozás előzi meg, a Mandalori folytatását.

A rendező egy friss interjúban pedig azt is elmondta, hogy számára is hatalmas meglepetést okozott, amikor A mandalori producere, Colin Wilson telefonon felkereste őt: “Épp a Tyler Rake utómunkálatain dolgoztunk, amikor Coln felhívott. Azt mondta, hogy Jon Favreau olyasvalakit keres a csapatba, akinek bőven van tapasztalata az akciójelenetekkel, és hogy bár teljesen megvannak elégedve az első évad munkálataival, ezt illesztően azonban magasabb szintet szeretnének megütni” - mesélte Hargrave.

A mandalori második évadának kapcsán már most több érdekesség kiszivárgott, várhatóan ugyanis Boba Fett és Ahsoka Tano is visszatér a történetben, ha pedig ez igaz, akkor jó eséllyel csakugyan bővelkedik majd akcióban a folytatás.