Váratlan bejelentést tett a Disney, még idén jön a Demóna 2!

Az eredeti tervek szerint csak jövő tavasszal debütált volna a film, a Disney azonban nem váratja addig a rajongókat, és még idén mozikba küldik a fantasyt.

A Disney idén sem fog rossz évet zárni, ebben biztosak lehetünk. A Marvel Kapitány után jön a Bosszúállók: Végjáték, melyet a Dumbó és Az oroszlánkirály követ majd, de a stúdió friss bejelentése alapján még 2019-ben bemutatják a Demóna 2: A sötétség úrnője-t.

A filmet eredetileg 2020. májusában mutatták volna be, ehhez képest a 2019. október 18-i premierdátum elég meglepő, a Disney mindenesetre nem részletezte, mi áll a háttérben. E helyett a bejelentés mellé a hivatalos címmel (Maleficent: Mistress of Evil) és az első poszterrel is előrukkoltak.

A film rendezői székét Joachim Rønning (A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja) foglalhatta el, a Demónaa főbb szereplői közül  Angelina Jolie és Elle Fanning is visszatér majd, míg az újoncok között olyan színészeket köszönthetünk, mint Michelle Pfeiffer  Juno Temple , Chiwetel Ejiofor , Imelda Staunton és, Lesley Manville.

Az eredeti Disney-mesét teljesen átértelmező Demónát 2014-ben mutatták be, a talán kissé kockázatosnak tűnő vállalkozás azonban kifizetődött a stúdiónak, ami anyagiakra fordítva 760 millió dolláros összbevételt jelentett.