Nagyon vártam az újabb Karib-tenger filmet hisz Jack karaktere megunhatatlan. Azonban sajnos végül elkenődve jöttem ki a moziból. Az első három része volt igazán érdemre méltó a sorozatnak aztán szépen épült lefele. Vártam, hogy ez a rész majd ismét színvonalba hozza a sorozatot de nem, hogy nem teszi még inkább alá is ásta azt. A történetről pár szóban annyit, hogy gyakorlatilag a már megszokott szituációt kaptuk. Van egy főgonosz ami valamiért neheztel Jack-re és azért, hogy megfizessen neki mindenre hajlandó. Első alkalommal ez a dolog nem is volt rossz de így sokadjára eléggé elcsépelt lett. Azon kívül maga a főgonoszunk nem is volt olyan összetett és mély karakter mint mondjuk Barbossa vagy Davy Jones. Tehát eddig kaptunk egy lapos megszokott történetet és egy semmitmondó ellenséget. Azonban mégse tudtam teljességgel lehúzni a lefolyón a filmet. Hisz ott volt Jack akinek szerepe még mindig nagyon jól tud működni a mozivásznon. Túlzó mozdulataival és poénos, sokszor szarkasztikus beszólásaival nagyon fel tudja emelni még egy ilyen lapos film minőségét is. Ezen kívül hálát adtam, hogy Barbossa kapitány is helyt kapott a stáblistán hisz Ő volt még olyan akinek nagyon egyedi kimért stílusa van. Lényegében ez a rész nem adott többet mint elődei viszont legalább megnyitott egy új lehetőséget a következő részek felé ami így talán esélyt kap arra, hogy ismét régi fényében ragyogjon a Karib-tenger Kalózai sorozat. Egyszer nézhető de érthető okokból nem szolgáltat maradandó élményt.