Izgalommal töltöttek el az előzetesek, mikor láttam őket. Minden másodpercükből süt, hogy más filmnek ígérték, mint korábbi társaikat. A történet habkönnyű. Az emberi közöny megteremti Keselyű karakterét, miközben bizonyítani próbál Starkéknak a hálószövő. És sodródik az árral. Közben helyt kell állnia a tanulmányokban és a magánélet rögös útján. De a Keselyű közel lehetetlen próbatétel elé állítja a barátságos és közkedvelt Pókembert. Őszinte leszek. Tom Holland eddigi öt Marvel szerepléséből az első kettő tetszik. Az Amerika kapitány - Polgárháború és a Pókember - Hazatérésben való szereplése. Utána számomra megbicsaklott az ő Péter Parkerének a jellemfejlődése. Itt még tökéletesen éreztem a rajongását, a buzgóságát, hogy mennyire menő eljátszani Pókembert. Ez később már kevésnek bizonyult nekem. De ez szinte egy tökéletes film. Áthatja az egészet egyfajta báj. A szív, hogy mennyire el akarták készíteni a filmet. Nincs erőltetve, de nem is unom el magam közben. Ez több egy kötelezően letudni való alkotásnál. Kreatív, fordulatos, megmosolyogtató, és legfőképp könnyed alkotás. Még a film akciójelenetei is lazára sikeredtek. Azt még had tegyem hozzá, hogy számomra a mai napig Adrien Toomes az egyik legnagyszerűbb antihős az MCU történetében Lokival egyetemben. Pókember hazatért. Pontszám: 8.1/10