Kereső dobta fel a filmet, témára szűrés közben. Már az eleje gyanús volt, hogy ez nagy eséllyel nálunk készült. Ez plusz pont nálam. A helyszínek, a járművek, az épületek, a díszletek mind remek hangulatot adtak. A szereplők szépen végezték a dolgukat. Nem így a rendező. Izgalmasan indul. Rejtélyek tömkelege. Senki nem tud semmit. A környezet, az erdő brutális. A harmadánál megereszkedik minden, mint a régi ágyam. Az utolsó negyed, ahol válaszokat kapunk, az újra használhatóvá teszi a filmet. Nem pont a válaszok miatt. Lehet, felébredtek a készítők, hogy le kell zárni a filmet, mert mindjárt készen vagyunk. A két pont között csak kínlódás van. Egy kicsit színesebbé lehetett volna tenni a forgatókönyv ezen részeit is. De inkább rágják csak tovább egymás fülét a szereplők. Mint suliban, dolgozat előtt. Emlékszem, nem emlékszem; ismerem, nem ismerem; láttam már, de mégsem. És nem lép túl rajta. Lábon is lőtte magát az alkotás. Pedig feldobta volna valami jó kis balhé, vagy erősebb esemény. Kár érte. Ahogy írtam, a hangulat megvan. Egyszer nézhető. Pedig többszörnézősre számítottam.