Ez csupán egy film, semmi több. A témaválasztása nem szokványos. Az ábrázolásmód és a történet felkavaró akar lenni. És valószínűleg van olyan, akit fel is kavar, mert elég sokan lehúzták a filmet. Igazából engem nem bírt hatalmába keríteni, semmilyen érzést nem váltott ki. Vélhetőleg épp olyan pillanatban kapott el, amikor nem vagyok fogékony rá egyáltalán. Annak idején a Cannibal Holocaust jobban felkavart. Pasolini Salo című filmjének meg kétszer futottam neki, de azt nem bírtam megnézni... Nem rosszabb és nem jobb, mint egy másik erőszakos film. Lehet, hogy máskor túl durvának mondtam volna, most inkább azt gondolom, hogy a túlzott erőszakmutogatás már-már karikatúra jelleget kölcsönöz a sztorinak, s ettől nem lehet annyira komolyan venni. Egy áttetsző köntösben vagy hiányos öltözetben izgatóbb egy nő látványa, mint egy pornófilmben, ahol a gyomráig fellátni kendőzetlenül. Valahogy erről is ezt gondolom. Egy film akkor tud igazán izgalmas lenni, ha hihető. Nem tartom kizártnak, hogy vannak beteg agyú emberek, akik ezt élőben is szívesen tolnák/tolják. De az átlagember azért nem ilyen. :-) Szerencsére. Na mindegy, elkalandoztam. A film erős idegekkel bíróknak javasolt. Nem egy könnyed délutáni film...