Közösség

Vélemény:

 

87 Hair

(1979)

Hair

 
ArpiHajdu és Réci   2016.11.04 20:57
2

Talán nem túlzás azt állítani, hogy ezen a filmen nőttem fel. Legalábbis a zenéjén. Kezdetben ugyanis szüleim, majd pedig nővérem miatt (akik imádták a Hair-t) gyakorta előfordult, hogy a vasárnapi ebéd közben hallgattuk a soundtrack-et. Akkoriban még nem rajongtam érte, de nem is lehet ezt egy tíz évesnek felróni, hiszen akkor még nem érthettem a történelmi hátteret, amelyet bemutat, nem ismertem a hippi kifejezést és mit sem tudtam a vietnámi háborúról. Csak később döbbentem rá mennyire fantasztikus ez a film, van benne valami felemelő, ahogy ezek a fiatalok (Berger és társai) ösztönösen megélik a saját szabadságukat. De persze rögtön vele szemben ott az ellenpont Claude karakterében, aki mindazokat szimbolizálja, akik kötelességtudatból rohantak bele az ismeretlen végzetükbe. A történetben minden egyes karakternek jelentősége van (nagy kedvencem a gyermeki naivitást jelképező Jeannie). A dalok már-már önálló életet élnek, legutóbb az Operettszínház feldolgozásában volt szerencsém a történetet a színpadon látni, amely erőteljesen hű az eredeti produkcióhoz. Ez a film egy életre bevéste magát az emberek tudatába, egy örök klasszikus, amiről mindenki tud, s még ha léteznek is olyanok, akik nem tudnak azonosulni a filmben ábrázolt életérzéssel, az egyszer biztos, hogy kevés olyan ember él a Földön, akit nem ragadott még el egyszer sem ez a történetet.