Ez a folytatás számomra nem éri el az előző rész színvonalát de egy erős átlagot mindenféleképpen hozott ami egyben felvezetett egy következő részt is. A rendező váltás érződött a film egészén és véleményem szerint ez nem tett jót ennek a résznek, mert emiatt egy egészen más ritmusú, stílusú filmet kaptunk. A trükkök azok ebben a részben is nagyon látványosak, érdekesek maradtak. Leginkább azt sajnálom, hogy Isla Fisher nem tudta vállalni ezt a részt, mert az új lovas stílusa nekem kicsit idegesítő volt. Radcliffe szerepeltetése viszont kifejezetten tetszett, jól hozta a szerepét.